Nagycsütörtök 2009. április 9.
Ez a mai este több, mint egyszerű emlékezés. Nem csupán felidézése annak, hogy Jézus, aki bejárta Galileát, Judeát, és hirdette az Isten országának örömhírét, most együtt van a tanítványokkal, hogy megünnepelje a húsvétot. Erről is szól természetesen ez a mai este. Emlékezés ez az emlékezésre: a zsidók húsvét-ünnepére, a peszach-ra, a kivonulásra, a szabadulásra. És emlékezés természetesen arra is, hogy miként ünnepelt Jézus a tanítványokkal ott, abban a bizonyos „emeleti terem”-ben, ahol együtt voltak, ahol vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megtörte, a tanítványoknak adta ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem… mely értetek megtöretik…”, „Ez az én vérem, amely értetek kiontatik…”
Jelenvalóvá válik ma is, itt az oltáron, ebben a templomban is az utolsó vacsorai történés. Az, ami elővételezi a másnapi szenvedést, keresztrefeszítést, megtöretést, áldozattá válást.
A központi és legfontosabb történés, a Jézus-történet másik rétege a tanítványok története. Ma még együtt vannak, másnap – az egy Jánost kivéve – szétszélednek, látván Jézust a fájdalmak útján és a Golgota keresztjén. Ma még együtt énekelnek, ahogyan a hívő zsidóknak szokása a húsvét-ünnepen. Emlékeznek a kovásztalan kenyérrel a fogság országának gyors elhagyására, a bárány leölésével a bárány vérével bekent ajtófélfára: így kerülte el őket az öldöklés angyala. S emlékeznek most a keserű salátával a fogság keserűségére, a több pohár borral a fizikai szabadulásra, a szolgaságból való megmentésre, a szabad néppé formálódásra, az Isten által történt kiválasztásra. És várják a Messiás eljövetelét. Együtt vannak, és Jézus váratlanul kendőt köt a derekára, és megmossa tanítványainak a lábát. Az útról érkezőnek megtisztelése ez, a fölsebzett lábak felüdítése: szolgák dolga ilyet tenni a háziúr vendégeivel. Szokatlan, váratlan, megdöbbentő: Péter szabadkozik is, - „az én lábamat meg nem mosod soha!”
Az átmenet estéje ez. Most még együtt tartja őket a Mester varázsa, de zavarja őket, amit tesz és amit mond. Majd kimennek az Olajfák hegyére, zsoltárokat énekelve, ki a Getszemáni kertbe, ahol rájuk borul a sötétség. Jézus tudja, hogy itt az óra. A tanítványok csak rosszat sejtenek. Jézus tudja, hogy teljesíteni kell az Atya akaratát: a tanítványok értetlenül gubbasztanak, majd elalusznak.
Az evangéliumokban kétszer találkozunk azzal, hogy Jézus szemrehányást tesz a tanítványoknak. Egyszer, amikor arról beszélt, hogy az ő teste valóban étel és az ő vére valóban ital, akkor az emberek otthagyják, övéitől pedig megkapja: „Kemény beszéd ez, ki fogadhatja el…” Mire Jézus szemrehányó válasz-kérdése: „Ti is el akartok hagyni engem?”
Akkor Péter azt mondja: „Uram, kihez mennénk? az örök élet igéi tenálad vannak…”
Most, a getszemáni éjszaka sötétségében alva találja tanítványait. „Még egy órát sem tudtok virrasztani velem?”
Ismerjük a folytatást: Jézust elfogják, Júdás elárulja: „Akit megcsókolok, ő az! Fogjátok el!”
Majd a főpap udvarában a döbbenetes – a kívülállók számára alighanem érthetetlen – esemény: megszólal a kakas, Péter pedig keserves sírásra fakad.
Amiről ma szó van, ezen az estén, itt, ebben a templomban: valóság. Jelenvaló valóság. Jézus velünk, közöttünk: mi pedig itt vagyunk a magunk terheivel, hűtlenségeivel, keserűségeivel, - mindannyian belülről látjuk a világot, és magunk vagyunk, magunkra maradunk. Egyszerre van jelen bennünk Jézus, a szenvedő és vérrel verítékező, és egyszerre van jelen mibennünk a Jézust cserbenhagyó, otthagyó tanítvány.
De hát nem is találkoztunk közvetlenül Jézussal! A történet kétezer éves. Egyáltalán mi közünk hozzá?
Akár elfogadom, akár nem: Jézus értünk adta önmagát. Testét és vérét. Testvérünkké lett. S Jézus testvérévé válni annyit jelent, mint odaadni önmagamat másokért, fönntartás nélkül. Jézusnak testvérévé válni azt jelenti, hogy úgy teszek, amint ő tett: nem uralkodni akarok, hanem szolgálni. Nem kiszolgálni hatalmakat: Jézus nem idegen hatalmak kiszolgálója volt. Nem elvtelenül kiszolgálni idegen érdekeket: legyen az akár a pénzvilág, akár a hírvilág vagy a magunk föladását kívánó médiavilág érdeke. Más dolog kiszolgálni – s akkor észre sem veszem, máris kiszolgáltatottá válok. És egészen más dolog szolgálni: önmagamat, tehetségemet, szeretetemet, egész valómat átadni és odaszánni a segítségre szoruló embernek; akkor Krisztusnak valóban testvére leszek.
Megkezdődött a Szent Három Nap: az igazi szabadulás és szabadítás ünneplése. Forduljunk oda egész szívvel az élet szerzőjéhez és beteljesítőjéhez. Legyen bátorságunk kenyérré válni a világ életéért. S a világ, amely erre a kenyérre éhezik, nem elérhetetlen messzeségben van: itt van, ahol élünk. Községünkben, országunkban, közösségünkben, családunkban. Ezt a világot kell krisztusivá tennünk. Úgy, hogy előbb magunk is krisztusivá válunk.