Varró János
Maradjon meg örökségünk
Engedjék meg, hogy Tihany Község Önkormányzata és egyben a magam nevében is nagy tisztelettel és szeretettel köszöntsem önöket, s mindazokat, akik elfogadták a meghívást a mai közös ünneplésünkre.
Ünnepeljük, hogy 950 évvel ezelőtt I. András király Tihanyban a Balaton fölött monostort építtetett családi sírhelyül Szűz Mária és Szent Ányos tiszteletére. Ünnepe ez a bencés apátságnak, de úgy érzem, hogy ünnepe az egész magyarságnak, és nem utolsó sorban nekünk, tihanyiaknak is.
Az akkor épített templom nagyrészt elpusztult, de fennmaradt az alapítólevél, amely egyben az első eredetiben megmaradt magyarországi oklevelünk, és fennmaradt az altemplom is I. András sírjával. A történelem viharos évszázadai során védeni kellett a félszigetet, az akkori várat és templomot tatártól, töröktől, keleti és nyugati támadástól, de a templom – igaz, többször át kellett építeni azóta – majd ezer éve áll. Nehéz volna kiemelni azoknak az apátoknak a nevét, akiknek sokat köszönhetünk a templom fennmaradásáért, de engedjék meg, hogy három apát nevét azért mindenképpen megemlítsem. A barokk templom felépítését Lécs Ágoston és Vajda Sámuel apát uraknak köszönthetjük, Halbik Ciprián apát úr pedig a nemrégiben boldoggá avatott IV. Károly király tihanyi fogsága idején volt az apátság vezetője. Jó érzés, végignézve az arcokon, látni azoknak a településeknek képviselőit is, akik elfogadva a meghívást, részt vesznek közös ünneplésünkön. Azokról a településekről van szó, akik 1055-től, az alapítástól kezdve az államosításig a tihanyi apátsághoz tartoztak. Megható számomra külön az, hogy látom azokat a tihanyi időseket, akik még halászatból, föld- és szőlőművelésből éltek, ugyanúgy, mint I. András király idejében, az alapításakor az őseink. Mindezek az arcok, tekintetek, a közös emlékek, segítsenek bennünket. Segítsenek abban, hogy amit I. András királyunk örökségében ránk hagyott, sikerüljön megőriznünk és továbbadnunk az utókor számára. …
Tudjunk olyan nemzedékeket felnevelni, akik ugyanúgy értékelik és gondozzák ezeket az értékeket. Maradjon meg a tihanyi bencés apátság kulturális örökségével egyik egyházi és szellemi központja a magyarságnak és nekünk tihanyiaknak is.
Kívánok mindehhez Richárd atyának, a bencés közösségnek kitartást, jó egészséget, állhatatos munkájukhoz pedig kérem Isten áldását.