Korzenszky Richárd OSB

 

Naplójegyzetek

 

Január 1. Ismét fordítottunk a naptáron. Ki gondolta volna, hogy immár "nyugdíjasként" fogok Tihanyban feljegyzéseket készíteni? Amikor Kamarás István beszélgetett velem a "Könyvtáros" című folyóiratban a nyolcvanas évek végén, álmaim között megemlítettem: ha szabadon cselekedhetnék, valahol elindítanék egy iskolát, ahol még nem volt (el is kezdődött Miskolcon, de mi "gyengének" éreztük magunkat hivatalosan, ezért a Rend visszalépett, - így lett az iskola, ami az elképzeléseim szerint épült fel, a jezsuitáké), építenék Pannonhalmán egy ifjúsági lelkigyakorlatos házat, és újjáélesztenék egy feloszlatott apátságot: Tihanyt. Ez lett a sorsom. Már a nyolcadik évemet kezdtem meg itt, idegenként jöttem, s úgy érzem, számtalan szál köt már ide. Ismernek. Még azt is mondhatom, hogy megbecsülnek. Arról nem beszélhetek, hogy a lelkipásztorral szemben támasztott követelményeknek meg tudok felelni: adottságaim nincsenek rá. De valami Tihanyból mégis csak lett, nemcsak a felújításra gondolok, hanem az életre. Például a Tetőtéri esték-re, amelyeknek híre van. Vagy a már hat elkészült évkönyvre, a "Tihanyi Kalendárium"-ra. Vagy a vendégházunkban alkalmanként vagy már rendszeresen nyugalmat és felüdülést és megújulást találó csoportokra. Tulajdonképpen hálás lehetek. Hatvanadik születésnapom megünneplése igazi ünnep volt, Szent Ányos ünnepén kezdődött (azt gondoltam, ezzel el is intéztem az egészet). de a legkülönbözőbb formákban folytatódott (és még nem ért véget.)

 

A szilveszteri hálaadásban volt mire visszagondolnom. S amikor csak úgy, jó szívvel, magánemberként államelnök és miniszterelnök meglátogatja a templomunkat, nem protokoll-rendezvény címén, hanem az imádság házába jőve, igazán örülhetünk.

 

Ma, január 2-án, amikor hózápor, és szélvihar váltogatja egymást, a budapesti Taizé-i ifjúsági találkozó hét központi segítő fiatalját látjuk vendégül. Három német, egy horvát, egy holland, egy amerikai, két spanyol. Délután Blanckenstein Gyuri - szentendrei plébános - jött beköszönni káplánjával és diákonusával (aki az esztergomi lelkigyakorlaton részt vett, csángó származású, és jó néhány gondolatra elevenen emlékezett). Közösen csodáltuk meg a naplementét: már távolodik a Nap legnyugvásakor a fonyódi dombtól, s lassan közeledik Badacsony felé. Hosszabbodnak a napok. A "Cicc, cicc!" hívásra a macska a betlehemből rendszeresen előjön, s örül, amikor Félix megkínálja az ételmaradékkal. Az első munkanap volt ez, intenzív beszélgetésekkel munkaügyekről a vezető munkatársakkal. A posta feldolgozása pedig továbbra is reménytelennek látszik. Az egyházközségi képviselőtestület választása befejeződött, ki is hirdettem már a szilveszteri hálaadáskor: a felterjesztését holnap mindenképpen meg kell csinálni. Az újévi istentiszteletek csendben, szépen lebonyolódtak. Fáradt voltam, mi tagadás, - felkeltem reggel ötkor, s ott voltam a hajnali zsolozsmán. "Aki korán kel, egész nap álmos." Ez az én életemben már csak így marad, jöjjön akárhány új esztendő.

 

Január 1 4.

 

Ismét hétfő. A januári kemény tél csak nem enged. Nem lehet egyszerű odakinn dolgozni az építőmunkásoknak. Éppen vasalásokat készítenek a Rege-udvarban a pince födémjéhez. Másfél hónap, s itt a március, nyitni kellene a cukrászdát. Nem számítottunk ennyi fagyra, ennyi hóra. Szürke a világ köröskörül. Délelőtt valami vékonyka hó, jeges dara hullik, ráesik a Balaton jegére, a szél összefújja a jég repedéseinél: fehér rajzolatok jelennek meg a jégen. Minden nap más és más.

 

Levelezni kellene, de máris háromnegyed tizenkettő. Megérkeznek Tardy Laciék: már visszatérő vendégek ők, Laci és Magdi ilyenkor január közepén-végén. - Telefonál Asztrik főapát úr: Borsos Miklósné gyászjelentését ő is megkapta. Érdeklődik, tudok-e valamit a végrendeletről? Semmit.

 

Január 18. Péntek van, este, tíz óra is elmúlt már. Most jöttünk föl a farsangi bálból, az egyházközség mulatságából. A jelmezbálnak a végére értünk: de újra beöltöztek néhányan. Nagyszerű hangulat, a felnőttek énekelnek, az apró gyerekek a földön négykézláb mászkálnak vagy lufit kergetnek a nagy teremben. Bertha Misi, az énektanár bűvöli a szintetizátort. Tardy Laci és felsége, Magdi visz le bennünket szüleimmel. Sütemény, bor, sör, - jó hangulat, tánc: édesanyámat fölkérik táncolni. Nyolcvanhetedik évében, apám nyolcvannyolcadikban. Táncolnak. Anyám csípőprotézissel. Szívszorítóan szép. Kijönnek a könnyeim. Fényképet csinálok, a kábeltévé fölveszi. Nem tudok mit mondani. Együtt lenni az emberekkel örömben-bánatban: valahogyan ez volna egy lelkipásztor feladata. Énekelnek, együtt. Magyar nótát, slágert.

 

Január 22. Kedd van. A magyar kultúra napja. Kölcsey Hymnus-ának keletkezési dátuma. Hol van a kultúra? Hol vannak, hol vagyunk mi, magyarok? Reggel nagy sürgés-forgásban rendezkedem, ilyen időzavarban már régen voltam. Megérkezik az új szakács, Kántás Józsi: remélem, megtalálja a helyét. Ugyancsak ma áll munkába az új sekrestyés is, Csizmazia Zsolt. Meg kell beszélnünk az estét: ökumenikus istentisztelet lesz. Pogácsa, sütemény, bor, énekkar, szövegek: munkatársak nélkül mozdulni se tudnék. Irány Veszprém: a naptáramban egy teológiai konferencia szerepel. Háromnegyed tíz: az Akadémiai Bizottságnál nincs senki, csak egy takarítónő, aki megnézi a papírt: holnap lesz az  összejövetel. Hát ezért láthattam Szendi érsek atyát táskával a kezében kifelé menni a Vár-utcán. Süt a nap, olvad a maradék hó, Tibi a kocsival elment már szervizre, itt állok egyedül, tanácstalanul. Jó volna sétálni, könyvesboltokban böngészni, kiállításokat megnézni, beszélgetni ismerősökkel. Itt is, ott is rám köszönnek, Kahler Frigyes beszélget valakivel a járdán - tegnap emlegettük Budapesten Lengyel Annával. Amott Ircsik (Klein) Vilmos egyetemista évfolyamtársam jön cigarettázva: Szervusz, Miklós! Egy kötetéről írtam recenziót, nagyon örült neki. Pár perc múlva rám köszön Sebő Jóska, a Padányi-iskola tanára: a múlt héten dedikáltam neki Tihanyi Kalendárium-ot, - Brusznyai-könyvet kapok tőle.

 

Kapkodni kell: mindjárt öt óra, kezdődik az ökumenikus istentisztelet. Tislér Géza az igehirdető, a dunántúli püspök-helyettes. Megtöltik a templomot szépen az atyafiak és a tihanyi hívek. Az énekkar nagyon jól énekel. Ünneppé válik ez a hétköznap: kisütött a nap, olvad a hó, olvad a jég, együtt vannak az emberek.

 

Este Hölvényi Gyuri bácsival beszélgetek nagyot a régi életről, Endrédy apát úrról, Apor Vilmos püspökről, lehetőségekről, korlátokról. Nyolcvanadik évében van, ajándék számára az idő. Bár csak mindenki rádöbbenne erre: ajándék!

 

Javában este van már, inkább éjszaka, amikor csomagolni tudok. Araszolgatok a holnap kezdődő szabadságig. Nagy a rendetlenség a szobámban: nem találom a repülőjegyeket Párizsba, Zürichbe. három hétig nem leszek itthon!

 

Február 16. Megérkezem. Újra itthon. Vagy kétszáz E-mail, nagy halom hagyományos levél meg könyv, fölállványozva a templom homlokzata, odalenn, a Rege-udvarban majdnem kész a színpadot majdan befoglaló szín kőépítménye. Megnyesve a fák. Présingné (Erika) - bár szombat van - tizenegy után erre jár, elmondja gyorsan, ami fontos közlendő. A többi ráér majd hétfőn. Délután temetés Vörösberényben: Halmos Ábel (Emil) rendtársunk, volt diákom édesanyját 76 évesen elütötte az autóbusz, miután Veszprémbe bekísérte idős, beteg férjét a kórházba. Szép számban együtt vagyunk bencések. Meg nagyon sok gyászoló: tanárnőt temetünk.

 

Február 19.  Ma, kedden megérkezik Ábel édesapjának gyászjelentése. Szombaton temettük a mamát, vasárnap meghalt a kórházban a papa. Szombaton ismét temetés. Vasárnap jó volt ismét a tihanyi templomban lenni. A prédikációban Tamás József csíkszeredai püspök sajtónyilatkozatát is felolvastam, kiegészítve néhány "Az Egyház a mai világban" idézettel. Este leírtam hangszalagról, másnap elküldtem Hölvényi Gyurinak, aki odaadta a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesének. Csináljak belőle publicisztikát! De mikor? Hétfő estére elkészült, el is küldtem a drótpostán. Félixnek is tetszik. - Vasárnap körbejárom a házat. Az ősszel ültetett fák megeredtek: élnek a rügyek! A vadkörték is, a termő gyümölcsfák is. Csak a füge nem óhajt még mozdulni. Biztos hideg még neki az idő. Odalenn a Rege udvarban megnyesték a szederfákat. Az egyik - a cukrászda melletti - beteg, pudvás, ki kell vágni. Sajnálom. Mennyi időbe tellett, amíg ekkorára megnőtt! S mennyi kell majd az utódjának. Azt nem fogom ekkorának látni: én előbb köszönök el ebből az életből.

 

Délután a Limnológián összegyűlik egy tizenegynéhány fős csapat, verseket olvasok, elemzek. Élvezem. Ők is. Mint a hal, amelyik visszakerült a vízbe, úgy érzem magam.

 

Este meghozza Hölvényi Gyuri a Keresztút-könyvek kétszáz példányát. Most már van mit ajándékozni. Keve atya holnap lesz hetvennégy éves, a vacsoránál megköszöntjük finom körtepálinkával, s koccintunk még egri vörös borral, amit a katolikus rádiótól kaptam, jubileumi palackozás: "1 éves a Magyar Katolikus Rádió"!

 

Február 21. csütörtök. Elkészül a biztosítás a postán a három következő külföldi úthoz. Nagy kapkodás, aztán délben elindulunk, át a komppal: ebben az évben először gurulunk rá a "mozgó hídra". Kristálytiszta mindkét medence, akármerre nézek, végiglátni a Balatont. Átgurulunk a dunaföldvári hídon, jön Kecskemét, majd Tőserdő, Tiszaalpár: három óra alatt elérkezünk Újfaluba. Előadás este ötkor. Vagy harmincan jönnek össze: nem kis teljesítmény ez a tanyavilágban! A művészetről és az emberről beszélek. A kecskeméti piarista házfőnök, Dósai Attila is eljön. Vele vacsora után még hosszan, jót beszélgetünk régiekről, mostaniakról.

 

Pénteken reggel szentmise Újfalun, majd az autópályán át "csendes, nyugodt sétatempóban" vissza Tihanyba, - közben hallom a rádióban, amint Lengyel Anna mikrofonjába az olvasásról, a könyvekről, olvasmányélményeimről beszélek. Nagyon megvágott, megnyírt anyag ez, amit elmondtam, összefüggéseiben értelmesebb volt, úgy gondolom.

 

     Most vágják ki a szederfát a Rege épülete mellett. Nagy kosaras darus autó az udvarban, a kosárban két ember dolgozik. Motorfűrész berreg. Borús az idő, hűvös szél fúj. Fogy a fa, ahogy hasítja a fűrész az ágakat. Én meg a rigókra gondolok, a tavalyiakra meg a jövő éviekre. Mikorra lesz újra ekkora árnyék, ilyen lombkorona? Az élethez idő kell.

 

Február 29.Irány Párizs! Sose jártam még ott. Fasang Árpád, Unesco-nagykövet a meghívóm. Hosszúnak tűnik a repülőút. Unom. Felszálláskor semmit nem látok a Balatonból, pedig arra számítottam, hogy akárcsak tavaly, most is láthatom a kiterített térképet.

 

március 6-án, szerdán indultam el Németországba. Nagy Karcsi - szokás szerint kicsit késve - leveleket irat alá. Megbeszéljük a munkatársakkal a legfontosabbakat. Fél tizenegy: elindulok. Két óra alatt a határon vagyok, Hegyeshalomban. Három óra a menetidő Allandig. Még világos van, amikor bemegyek Regensburgba sétálni a városba: elég a zúgásból és ülésből. Sötét van, amikor újra az autópályán vagyok. Fekete a világ a Duna-Majna-Rajna csatorna mellett, - Plankstettenbe érek este fél nyolcra.

 

Életstílusok. Mit tud adni a monasztikus szerzetesség a mai világnak? Az Audi-AG - az Audi-gyár a helyszíne az első napi tanácskozásnak, kiszélesített hallgatósággal. Reggeli fél nyolckor (nem tudom, hogy vertem életet magamba), indulás busszal hétkor, nyolc előtt - kis bolyongás után - kiszállunk az ingolstadti münster - a templom - előtt. Az első, akibe belebotlom: Willi Reitzer prelátus, a Hilfsfonds egykori vezetője. Nyakamba borul, szikár, nyolcvanöt éves, villódzó szemű öreg ember. Örülünk egymásnak. Közös szentmise, visszhangos a templom, Notker prímás-apát vezeti a liturgiát. A belvárosból busszal kimászni nem kis művészet. Valami kimondhatatlan kontraszt: a középkori templom, szárnyasoltár és az Audi hatalmas üvegpalotái. Konferenciatermek, büfé, ruhatár, csillogóra fényezett autók a nagy belső térben, fák - hatalmas dézsákban - a fedett udvar szerű hatalmas csarnokban. "A kvadratúra fejlődése" - mondja nekem a Muri Gries-i apát, Benno Malfer. De nem a beteljesedése! - válaszolom.

 

A konferenciateremnek "apszisa" van, mintha egy kápolna volna. Függőleges üvegcsíkok félköríve, kör-alakú világító-gyűrű az előadó fölött, mintegy megkoronázva a beszélőt. A multimédia világában természetes, hogy videovetítő nélkül nem tudnak megmozdulni. Az írásvetítő, amit az asztalból középen ki lehet emelni, egy régi világ üzenetének tűnik.

 

Rövid bemutatás a  csoportnak, majd négy részletben indulunk: francia és német nyelvű vezetést kapunk, - van, aki a "múzeummal", van, aki a "produkcióval" kezdik. Fejhallgató rajtunk, zaj van a szerelőcsarnokban, a kalauzunk mikrofonba beszél. Neve előtt "DR". Közben kiderül: középkorász. De így többet keres. "A technika iránt" érdeklődő. Furcsa, sok karú, tapadókorongokkal ellátott robot emeli föl az üveg mögött az egymásra rakott lemezek közül a legfölsőt, s rakja tovább, három-négy mozdulat, s máris préselve látjuk, néhány méter után már fölsejlik, hogy egy autó teteje lesz belőle. Ember sehol. Pontosabban: a futószalag mellett, meghatározott és pontos sorrendben, ahol figyelik a gépeket, s ha éppen be kell avatkozni, hát teszik a magukét. Több ezer méteres futószalag, pontosabban: felülről függesztett darabok, elemek - gyerekkorom emléke, hogy a disznót a húsgyárban fölakasztották valami sínre, s úgy lógatva lökték tovább, míg a végén szétdarabolva csülök, sonka, karaj, kolbász lett belőle. Ez éppen a fordítottja: innen-onnan különféle alkatrészek csatlakoznak be, s a végén lesz belőle egy jármű, aminek "érték-architektúrájáról" hallhattunk előadást. Tervezni kell: legalább huszonöt évre. Az ötlettől öt év a termelésig (meg kell csinálni a különféle gépeket, robotokat is), majd legalább hét éven keresztül gyártani kell - ez már tizenkettő. S a legutolsó autó, ami a futószalagról legurul, tizenkét-tizenhárom évig lesz üzemben: addig a gyárnak felelőssége van azért, amit előállított.

 

Újra és újra belém hasít: mi a fontosabb? Az ember, aki előállítja az autót, vagy az autó, amit előállít az ember? Vajon tervezünk-e huszonöt évre előre emberségünkben? Kellene. többre kellene. hiszen nyitott az ember a végtelenre.

 

Március 10. Félix ma hetven éves. Rokonsága köszönti: örülnek az együttlétnek. Idős nagynénik, az egyik kilencvenharmadik évében. András főapát úr keresi éppen telefonon: nem tudom elérni Félixet, hol ebben, hol abban a szobában vannak, vidám beszélgetés hallatszik a házban. Alattam - bár kopár a táj - színes a világ. Kontúros árnyékok rajzolódnak ki a tavon, a Rege

 

épülete fölött a vízen a Nyársas-hegy árnyéka, odaát a dombon Zamárdinál fehéren villognak a házak a szürke tájban. De a víz kék!

 

 

 

Gyászjelentések érkeznek ma: Fényi Ottó bácsi, öreg premontrei, kemény ember költözött el, nyolcvanhatodik évében. Nehezen viselte az utolsó heteket. Pannonhalmán halt meg. Mécs-versekből állítottunk össze kötetet akkor, amikor ez még nem volt divat, a könyv: "Üzenet". Kaptunk is érte kemény külföldi "mindentudó" kritikát: nem ismerjük ezt a verset, azt a verset... Csak ők azt nem tudták, hogy a cenzúra húzta ki: "E fiúkért valaki felelős." De hát ez már a múlté. Nyugodj békén, Ottó bátyám, igazi öreg harcos, aki titokban szenteltette az utánpótlást Krakkóban rendje számára a kommunista években.

 

A másik gyászjelentés E-mail-en jön, Bécsből. Johannes, a prior a skótoktól küldi: meghalt Bonifác apát úr, Bonifaz Sellinger. Mennyit segített nekünk! 1973-ban ismertem meg, június 24-én este a Schottenstift belső udvarában, az étterem kerthelyiségében beszélgettünk először: András főapát úr, az akkor még adminisztrátor-apát Maximilián, aki most linzi püspök, Bonifác apát úr meg én. Hányszor szólt jó szót, bíztatót! Az ő jóvoltából jutottam el a bécsi operába is, ahol legnagyobb meglepetésemre a díszes öltözetű jegyszedő nevemen szólított és kísért a páholyba: a Schottenstift nappali portása volt. Elmennek a régi ismerősök.

 

Március 13. Délután Pannonhalmán főapáti tanács. Rengeteg személyi ügy. Este András és Asztrik főapát úrral egy pohár vörös bor mellett beszélgetünk: régen voltunk már így együtt. Másnap, csütörtökön reggel indulás Schwechat-ba: onnan száll föl a repülőm Zürichbe, hogy majd ugyanoda érkezzem: március 17-én, vasárnap délután 3-kor Sopronban nyílik kiállítás a fotóimból, s Ferihegyről nem lehetne időben odaérni. A bőröndöm nehéz, sok benne a könyv, a mérleg - még Pannonhalmán - bőven a húsz kiló fölötti súlyt mutatja akkor is, amikor a könyvek felét kivettük.

 

Vaszary Laci vár a zürichi repülőtéren, s máris a magyar lelkész, Vizauer Ferenc terepjárójában találom magam. Szatmári egyházmegyés eredetileg a zürichi magyar pap, Stuttgartból jött át vagy tizenkét  évvel ezelőtt. Nincs messze a repülőtértől a plébánia. Miklósházy Attila, a szórvány-magyarok püspöke meg Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök is volt vendége ennek a szobának. Alattam villamos fordul, egymás mellett két templom hét harangja is üt minden órában, reggel tizenegykor meg este hétkor negyed órán keresztül harangoznak. A félreállított hókotrós villamosnak nem sok dolga van. A remizbe éjszakára be-be tér egy-egy szerelvény, hogy megszakítsa az itteniek alvását.

 

Március 14. Bernbe megyünk, fogadás a követség szervezésében. Rendőrök irányítják a forgalmat Bern külvárosában, egy fogadót béreltek ki, annak is a tetőterét: elfér vagy kétszáz ember. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és felesége fogadja a vendégeket, kézfogás, köszönés: szemébe nézek - Tihany, Kada érsek, Lajos-nap. Egyszerre világos minden.

 

Az ünnepségen vak zongoraművész játszik, az Este a székelyeknél Bartóktól az első darab, helyi értéke van minden magyar vonatkozású hangnak idegenben. Brahms-mű következik, majd ünnepi beszéd, rövid, értelmes, hatásos. Majd kitűntetés: Bischof úr és felesége kapja a Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztjét. Gyermek volt ő Budapesten, tizenegynéhány éves a háború idején, amikor apja Svájc budapesti nagykövete volt, s menleveleket állítottak ki ők is a rászorulóknak. Kitűnően tud magyarul. Két magyar községnek is díszpolgára, az egyiket, Nyírtast ismerem: diákunk is volt onnan. Sokat segített az elmúlt időben Magyarországnak. Nagy taps, fotózás, igazi ünnepi hangulat a sokadalomban. Közben - koccintás, tányér-keresés - megszólítanak sajkodiak, akik néha a tetőtéri előadásokat is látogatják. Kicsi a világ.

 

Van, aki Pannonhalmáról származott el: egy fiatalasszony, aki idegenvezető is volt valamikor Hildebrand atya Pax-tourist-os idejében. A Váralján van nekik kis házuk Pannonhalmán. Zichy János - tavaly halt meg, két évvel járt fölöttem - felesége szólít meg, német, János gyászjelentését adja a kezembe. Meg egy fényképet, amint a tihanyi templom előtt állunk a Zichy-család "világtalálkozós" szentmiséjén.

 

Március 19. Kedd van,. a Keresztút  bemutatója a tetőtérben. Gondoltam, néhányan jönnek csak el csupán. Megtelt a tetőtéri terem. Szép hidegtálak, illatos pogácsa, könyvekből kirakodó vásár, a munkatársak helytállnak, én szaladgálok. Juhász Judit szép méltatást mond. Szemenkár Mátyás meghatottan meséli el a könyv keletkezéstörténetét. A végén - befejezésként - Lukin László zenetudós szól, Udvardi Erzsébet bajai gyerekkori jóbarátja. Szép az ének: ugyanazt hallom, azt a népi éneket, ami megszólalt Sopronban is.

 

Dedikálások, szünet nélkül. Sorban állnak az újságírók. Riport a Duna-televíziónak, kettő is. Riport Sediánszky János műsorának. Riport az egri Katolikus Rádiónak. Riport a Népszabadságnak: Czene Gábor jött el, - többször találkoztam vele régen, még a minisztériumban. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a beszélgetésből. Pálma néni is eljött, Búza Barna 92 éves szobrászművész kíséretében. Valami megfoghatatlan hangulata van ennek a találkozásnak. Megérinti az embereket a téma, a képek, a tömör szöveg. Érdemes volt megcsinálni ezt a könyvet.

 

Március 24. Virágvasárnap. A szemközti dombokon virágoznak a fák. A vendégház mellett bazaltkövek között (még rakásban van a fölszedett kő) virít a sárga aranyeső. Kizöldült minden a kevéske eső nyomán. De hideg van, csípős hideg. Szépen énekli a kórus a korált: "Ó, drága Jézus, mondd el, mit vétettél." A passió után arról beszélek: egyszer királyt választottak - ingyen-kenyér, halottak föltámasztása, ilyen ember kell nekünk: Hozsanna! Néhány nap múlva Barrabást kérik, nem pedig azt, aki áldozatot is kívánna. Állandó választási helyzet az egész élet, nem négy éves ciklusokra, hanem egy örökkévalóságra. S sokszor nem a jó és a rossz között, hanem a jó és a jobb között kell választani. De választani kell: nem mondhatom, semmi közöm hozzá, "mosom kezeimet"! A templom előtti beszélgetésben valaki mondja: reméljük, nem jelentik föl ezért az atyát. Eszébe jut tehát még az embereknek, hogy ilyenért föl is lehet jelenteni?!

 

Március 26. Időzavarba kerülök. Átöltözni, indulni: Az autópályán terelések, a budapesti rakpartok az árvíz miatt lezárva. Késni nem illik a Parlamentből. Negyed háromra odaérünk mégis, nincsenek dugók, folyamatosan lehet haladni. A Duna ijesztő, József Attila szobránál nézzük, nem a "rakodó pad alsó kövén ülve" - abból semmi nem látszik. A gyalogátkelő táblája is nyakig vízben, kíváncsiak nézik itt is, ott is a nagy sodrású folyamot. Egy uszály próbálkozik nagy nehezen, nagy hullámokat csapva fölfelé haladni. A kormányőrök sem tudnak körbejárni az épületnél: a víz az épület alját nyaldossa. Dalma asszony érkezik, észrevesz az autóból, nem akarom zavarni, telefonál. Fél háromkor felmegyünk vele együtt. A biztonsági kapuban csipog a jelző: nem vettem ki kulcsot, bicskát, pénztárcát. Másodikra már csendes a műszer. -

 

A köztársasági elnöki hivatal előszobájába kerülök, majd a terembe, ahol a fogadás lesz. Bábel Balázs kalocsai érsek unokahúga készül a hárfánál, itt is, ott is feltűnik egy-egy szervező, majd Becker Pál (az egyik első tetőtéri előadónk), az elnöki hivatalt vezető államtitkár.

 

A Nándorfehérvár-teremben középen fotel, jobbról-balról egy-egy mikrofon, nagy betűkkel címeres kartonon a nevek. Balról Schweizer Józsi bácsi, a nyugalmazott főrabbi, régi jó barát, jobbról Mikes Lilla, a Korona-Pódium vezetője, a másik oldalon az első széken Göncz Árpádné Zsuzsa asszony, Tihany rendszeres látogatója, mellette Baross Gábor karnagy: minden ősszel énekelnek, muzsikálnak nálunk a templomban. Egy idős állatorvos - öcsém és édesapám jó ismerőse -, egy idős tanár (Tiszaújfalun töltöttünk évekkel ezelőtt egy hetet), a piarista gimnázium tanára volt, Mádl Ferenc köztársasági elnököt is tanította Veszprémben. Az erdélyi Sapientia magyar egyetem rektora, református főgondnok. A történelmi zászlókat katonai díszlépésben hozzák be, lemezről a Himnusz, majd a Köztársasági Elnök Érdemérmének átadása, méltatás, majd indokolás, utána kézfogás. Én vagyok a negyedik a sorban. Nem tagadom, meg vagyok illetődve alaposan.

 

Nagyszombat: a zsolozsma előtt beállítom a rádiót, a magnót: a Kopogtató című műsorban Timár Ágnes kismarosi ciszterci apátnő beszél, majd én következem (de akkor már énekeljük a zsolozsmát a templomban). A zsolozsma után az E-mail-jeim között már van egy jelzés Svédországból: Gulyás Balázs, örül, hogy hallott. Egy másik Szabadkáról, Pénzes püspök és Miocs József üdvözletével, - a küldője ugyancsak a rádióműsorra reagál. Szikora Józsi hív telefonon: hallottunk egy aranyeső-kinyílásról. Köszönjük.

 

A Népszabadságban megjelenik az interjú, amit Czene Gábor készített. A címe: "A szerzetesség családi állapot." Édesanyám örül a benne lévő képnek: a táncoló erdélyi legények-leányokat ábrázoló falvédő van mögöttem, amit vagy húsz évvel ezelőtt (vagy talán harminc?) ő készített.

 

Sötétedik. Hat órakor eltűnik a napkorong széle is. Igazi sötétben kezdjük a feltámadás liturgiáját. Hatszáz gyertyát kiosztottunk. Soknak a kezébe nem jutott. Gergő a kisfiú, akit megkeresztelek: hat éves. A keresztségi fogadalom megújítása után szenteltvizet hintve végig megyek a templomon, a kórus alá, ki egészen a bejáratig. A kórus alatt áll a miniszterelnök és felesége, Orbán Viktor és Lévay Anikó. A többi ember között. Testőrök nélkül. Nem kampányolni jött. Azért, hogy csendben legyen. Tömjénezéshez I. Bartholomaiosz pátriárka ajándékát használom: csilingel a füstölő, szépen száll föl a tömjén. Közben az énekkar ortodox esti éneket énekel: "Jézusunk, az örök Atya világossága, ragyogó fény." Összeszorul a szívem. Kimegy a körmenet: elindulunk a Csokonai-liget keresztje felé, fordulunk jobbra, a Balaton irányába, majd vissza a templomhoz. Egybeér a menet eleje és vége, szélcsend, csodálatosan nyugodt a víztükör, égnek a gyertyák: ilyen szép körmenetet még nem éltem meg Tihanyban. Utána a tetőtérben sonka, tojás, bor: Schmidt Istvánék - Félix egyik osztályából Pannonhalmáról - hozzák már ötödik éve. A fiúk - zömök figurák - szépen nőnek évről-évre. Kalácsokat áldunk meg, leányok tartják az öt kosarat, mennek vele a templom elé. A miniszterelnök is feljön, örülnek a vendégek, koccintás, beszélgetés, fényképezés: igazi ünnep.

 

Lemegyek még a vendégházba, hogy néhány volt diákkal beszélgessek. Fáradt vagyok. Az órát előre kell állítani. Rövidebb egy órával az éjszaka.

 

A húsvét vasárnapi misén is zsúfolásig tele a templom. Az énekkar szépen énekel most is. .  Utána a templom előtt alig lehet mozdulni. Autó autót ér, rendőrök köröznek, remélem, most nem büntetnek még. Gratulációkat fogadok, beszélgetek, áldott Húsvétot kívánok. Örülünk egymásnak.

 

A Rege-teraszon megiszom az idei első hideg sört a szinte nyári napsütésben.

 

A délután kábult alvással telik, majd vesperás, vacsora, "A Hét" a televízióban, kisebb rendezkedés, rövid beszélgetés Hölvényi Gyuri bácsiékkal - itt töltik az éjszakát nálunk, mert odalenn "betelt" a "fogadó", együtt az egész család. Aztán nyugodt éjszaka, hajnali kelés: húsvéthétfő.

 

Hat óra körül pirkad. Felhők nincsenek, csak fátylas az ég. Vad bíbor nem jelenik meg az ég alján, csak tompítva, de festőien. (Amilyent festeni nem lehet emberfiának.)

 

A tíz órás mise után néhány szó a Könczey-fiúval (évekkel ezelőtt, egészen kicsi srácként is kürtözött a kőtárban a szent három napban, - kell a gyakorlás): érdekes dolgozatot írt a "pokoljárás"-ról. Nem tizenhat éves érettségre valló írás.

 

Valaki "kiharangozást" kér: ötven éves fia halt meg infarktusban, pénteken temetik Dunaharasztiban.

 

Turisták mindenütt. Németek, olaszok, magyarok nyüzsögnek a faluban és a templomban: kiállításaink nyitva. A nagy papírvágót hiába keresem: eltűnt az elmúlt napok ideges kiállítás-rendezésében. Majd csak felbukkan valahol...

 

Délután az immár hagyományos ünnep-másnapi badacsonytomaji látogatás Udvardi Erzsébetnél. Szép képet készített Dunaföldvárra: triptichon, a két szélen Szent Kristóf és Nepomuki Szent János. Tamás Pista nyugszik a temetőben, amelynek a kápolnájába kerül majd.

 

Április 6. szombat. Délelőtt kiállítás-megnyitók. Alexay Zoltán, Búza Barna, Németh János a három művész. Fotók és plasztikák. Faragó Laura éneke vezeti be, majd Schelken Pálma néni mondja el a Búza-kiállítás megnyitóját. Pálma néni jóval nyolcvan fölött, Búza Barna kilencvenkét éves. Veressné Petrőcz Marika énekel, utána Szakolczay Lajos szövege következik. Alexlay Zoli fotóihoz én mondok bevezetőt, idézek József Attilától, Szabó Lőrinctől, Arany Jánostól. Sokan eljöttek. Jó így együtt lenni. Sok gratulációt kapok a kitűntetéshez most is. Vannak, akik látni szeretnék.

 

Este Kovács Tibi esküvője. Jön a rokonság Pannonhalmáról, Budapestről. Gellért atya végzi az esketési szertartást. Tele a templom. A munkatársak nagyszerűen földíszítették a tetőteret: ott lesz a fogadás, a "lakodalom". Az énekkar is szépen énekelt. Igazi ünnep volt. Platthy Iván és felesége, Sárika is eljött: többször volt náluk velem Tibi, meghívta őket, eljöttek: megtiszteltetés.

 

Április 8. Hideg van. A szobámból látom: a Rege-terasz alatt virágoznak a cseresznyefák. Gyümölcsoltó ünnepe van a liturgikus naptár szerint. Tegnap Szécsényben mínusz tizenegy fok volt, itt is fagyott, ma reggel is.

 

Dolgoznak a templom tornyán az állványokon. Potyog a törmelék. El az autókkal a közeléből! - A bejáratnál mutatom a helyet: ide kell kamerát szereltetni. Talán észhez tér, aki a perselyt fosztogatja. Nem a feje kell nekem, csak az, hogy ilyen ne történjék!

 

Este ünnepi mise. Gyümölcsoltó Boldogasszony most - mivel március 25-e a nagyhétre esett - fehérvasárnap utáni ünnep. Orgona, ének, prédikáció. Csillagos ég. Megint hideg lesz.

 

Óvodás gyerekek között lenni nem mindennapi dolog. Legalábbis nekem. Az óvó néniknek mindennapos. Nekem élmény. Tavaly voltam náluk, két csoportnál, most együtt van két csoport.  Csizmazia Szilveszterné Kati hitoktató bevezeti a foglalkozást, a húsvétról, az életről, az örömről beszélnek. Amikor az Alleluja kerül szóba, átveszem a szót. Megtanítom a Liszt-oratóriumban is szereplő Alleluja-t, szívesen éneklik. Beszélek örömről, bánatról. Előveszem a zsebemből a Michael barátomtól (meschedei bencés igazgató) kapott "Beni"-t, a bronz figurát, amelyiknek a feje állítható, s ha lefelé néz, akkor mogorva, s tud nézni kíváncsian, büszkén, boldogan. Minek lehet örülni? A tavasznak, az életnek, a fénynek. Visszafelé örülök a fehér templom-falnak: csak a torony van beállványozva meg hátul a keleti homlokzat. De valami már készül. S jó érzés az óvoda mellett látni a majdnem kész Kálváriát is, a stáció-oszlopokat: nem csupán látványosság, hanem valami büszkeség is.

 

Ebéd után indulni kell Pannonhalmára, főapáti tanács lesz. Egy óra tizenkét perc a menetidő, nem éppen szabályos. A portánál integetnek (mintha itthon lennék). Szóba kerül, hogy Emmánuel testvér esetleg Tihanyba kerülhetne. Meg kell fogalmaznom, minél előbb, konkrétan, hogy milyen feladatot kaphatna itt nálunk.

 

Az ülés részletei nem tartoznak még egy napló-feljegyzésbe sem. De annyit azért leírhatok, hogy fontos volna kijelölnünk magunk számára, hogy mit akarunk, s konkrét célokat megfogalmazni a saját embereink számára. Nem pedig fordítva: amit akarnak, ahhoz igazítjuk a céljainkat is.

 

Útközben telefon: P. Michael Meschede-ből. Ha tudná, hogy éppen ma vittem az ő szobrocskáját az óvodába! Egyik kérdése: vajon megyek-e októberben Sao Paulo-ba a bencés nevelők világtalálkozójára? P. Christopher Worth-ből kérte, küldjön nekem meghívót. Udvardi Erzsébet is telefonál: tíz óra után látható a Duna-televízióban a Testnevelési Egyetemen zajló választási nagygyűlés.

 

András főapát úrral is beszéltünk Pannonhalmán a választások első fordulójáról. Mit érnek a közvélemény-kutatások?

 

Szokolay Sándor telefonál: meg kell nézni majd Orbán Viktor beszédét a tévében! Félmillió ember van az utcán. Forradalmi hangulat...

 

Orbán kitűnő. Világosan érvel. Mi mindent nem szavaztak meg azok, akik most mindent megígértek (abból, amit nem szavaztak meg)! Forró a levegő. Hatalmas tömeget látni odakinn, egy tűt sem lehet leejteni odabenn. Szombaton mindenkit vár a Kossuth-térre. S a választásokig meg kell győzni mindenkit, mi a tét. A nagytőke uralma (a tizenharmadik havi nyugdíj az energiaárak emelésének kompenzálására kell, amit aztán idegenek zsebelnek majd vissza). Rengeteg a fiatal. Vajon sikerül-e megfordítani a helyzetet? Vajon megértik-e az emberek, mi a tét? "Lélekcserélő idők járnak." - olvastam a Kőszívű ember fiai-ban. "Hajrá magyarok!" - fejezi be a beszédét Viktor.

 

Május

 

Csütörtök: gondolom, nyugodtabb lesz ez a nap. Délelőtt Udvariból Németh Alajos úr látogat meg: könyvbemutatót szeretne. Fel tudom ajánlani neki, hogy az én tetőtéri előadásommal kössük össze május 24-én. Németh Kati, Ther Tóni is itt van már: nem jutunk soha végére a konkrét ügyeknek. Pedig jó volna igazi tervet készíteni, határidőkkel, felelősökkel. Így csak szétfolyik a kezünk között a munka. Meleg van, szinte nyár. A kavics-szirmok a Rege-udvar közepén már szépen rajzolódnak. A kőművesek joggal büszkék. Tegnap láttam, valaki papírral, ceruzával a kezében rajzolta, mi készül odalenn. (De a fák, a növények! Mikor lesz belőlük valami?!)

 

 

 

Leírhatatlan a madarak éneke. Hajnal van, öt óra, szürke még az égbolt, de már világosodik. Az ábrahámhegyi stég körül egy hét alatt több, mint tíz centit nőtt a nád. Erős a szél, hullámzik. Angolnát fogok, majd három keszeget, majd megint egy angolnát. Hét óra körül vacogok a hűvös szélben. Tíz óra előtt derékig levetkőzöm a tűző napsütésben. S most, hogy visszaemlékezem a napra, arcomon húzódik a napsütötte bőr. Ez a pihenő nap: semmittevés horgászással és gyönyörködéssel. Nyihogva röpül a víz felett nagy szárnycsapásokkal két hattyú. Itt-ott vadkacsák szállnak föl. Búbos vöcsök tűnik elő hol itt, hol amott. Kakukk szól, valahonnan felel rá egy másik. A nádi rigó pedig kere-kere-kity-kity hangot ad szünet nélkül. Összecsomagolom a cókmókot, napsütésben megyek vissza a partra: a sekély vízben hatalmas kárászok ívását látni a nádcsomók tövénél. Tavasz van.

 

Délben-délután a szokásos "szabadnap": alszom. A Mennybemenetel ünnepének első vesperását imádkozzuk: van, ki Erdélyben - Szervác és Gellért -, van, aki helyettesít - Tibold; négyen mondjuk. Viszonylagos nyugalom, csend.

 

Miért van ilyen hamar nyár? Szombaton délelőtt tűző napsütésben megyek Veszprémbe. A református templomban gyűlnek össze az énekkarok, Kollár Kálmán és Berkesi Sándor a szakértő. Sándor kap egy Tihanyi Kalendáriumot, viszonzásul egy szép CD-ért, a debreceni Kántus énekeivel. A mieink a második fellépőként szerepelnek, jól, szépen. Vannak Kaposmérőről, Neszmélyről, Tatabányáról, Veszprémből, Balatonfüredről. Mi vagyunk az egyetlen katolikus kórus, akik rendszeresen részt vesznek ezeken a találkozókon. Veressné Petrőcz Marika nagy lelkesedéssel és energiával szervezi a közös énekléseket. Megkérnek, mondjak az igehirdetés után néhány szót. Hívom őket szeptember 14-ére, a közös imádságra Tihanyba.

 

Egy szép cincér mászik a kezemen, miközben odakinn a kertben a szendvicses asztaloknál iszom a langyos teát. Jól esik a folyadék. Tovább Nemesvámoson át Balácára, Palágyi Sylvia régóta hív, ma, a múzeumi világnapon nyílik a római kőtár.

 

 

 

Június 26. Szerda, a belga király tihanyi látogatásának napja. Már előtte telefonok ide és oda, folyik a szervezés, biztonsági intézkedések, díszítés, készülődés. Nagy fekete Mercedes fekete öltönyös fiatalemberrel vár a szeminárium előtt, sietünk Tihanyba. A parkolónál már ott áll a rendőrautó: intek, mehetünk. Odafönn biztonságiak, robbanószerkereső kutya, detektorok, nyüzsgés. Elindultak, mondja a hatalmas kormányőr, kétszer akkora, mint saját maga. Fülében a drót, egy sereg ember dróttal a fülében jár-kel. Készítik a csokrokat, fölkapcsolják a templomban a reflektorokat, Mali Kati, az orgonaművész elegáns öltözetben siet a kórusra. Tömeg gyűlik össze, nem is tudni, honnan. Persze vannak, akik mérgelődnek: az altemplomot szeretnék látni, nem a belga királyt. Mit tudok tenni? Csak a belga királlyal szolgálhatok majd.

 

Két buszra való újságíró, fotós, tévés érkezik, az autók fordulnak, le a parkolóba. Fél három után egy-két perccel szirénázva érkezik a hatalmas konvoj. Két mikrobusz: az egyikben Mádl elnök úr és II. Albert belga király, a másikban Dalma asszony és Paola királyné. Erika és két kislány a háttérből előlép, virágcsokrot kapnak az asszonyok. Bakos Regina és Csizmazia Luca mesélheti majd az unokáknak: mi adtuk át a virágcsokrot a belga királynénak meg a magyar államelnök feleségének.  Az atyák felsorakoztak, mellettünk Bors István polgármester. Rövid bemutatkozás, majd megyünk be a templomba. A lépcső előtt megállunk, néhány ismertető szó, - jön a kíséret is, francia tolmács dolgozik. Az altemplomban mécsesek égnek a királysíron. Egy pillantás az alapító levél másolatára, majd a szentélyen keresztül az apátság folyosójára érünk. A "Maradj velünk!" képei előtt elmondom: Dalma asszony jó barátnője a művész. "Meg kiváló ember" - fűzi hozzá Mádlné. Fényképeznek. Az ablakon keresztül megfogja őket a kert látványa. A királyszobából most is csodás a kilátás. A folyosón ott vannak a IV. Károly koronázásáról készült képek. Figyelmesen végignézik, Albert király különösen is a koronázási jelenetnél áll meg. Aláírás az emlékkönyvbe: a belga királyi pár és a magyar köztársasági elnök és felesége. - Az újságírók kinn rekedtek a templom előtt, bejönni csak az én két emberemnek volt szabad: Molnár Lacinak és Czégai Lacinak.

 

Angolul tudunk tolmács nélkül beszélgetni. A feloszlatás utáni időről, az iskolákról, a kommunizmus idejéről, az épület visszaadásáról, berendezéséről, újraélesztéséről.

 

Vissza a templomon át. Odakinn taps, tömeg, - közben Lorenz von Habsburg neve is előkerül: jól ismerem, a Pannonhalma Barátai Körének elnöke volt Svájcban, s lemondott, mivel benősült a belga királyi családba. Képeslapot írunk azonnal: Paola királyné az én tollammal

 

férjének, a királynak a hátán címezi s írja a lapot, nem kis tetszést aratva. A panorámában mindenki gyönyörködik, fotósok hada állt föl, Félixszel közrefogjuk a két házaspárt, így kerülünk csoportképre, mögöttünk a Balaton. A Napló-ban ez a kép látható csütörtök reggel.

 

A Kelén várja őket a kikötőben. Búvárok vizsgálták (hogyan tudtak lemerülni a sekély vízben?), aknát keresnek mindenütt. Legföljebb tapogatni tudták a hajó alját, látni ebben a vízben semmit nem lehet.

 

 

 

Július 3. A hőség továbbra is elviselhetetlen. Telefonok. Valaki - egy borkereskedő cégtől - a főnökét akarja beajánlani: "személyesen az apát úrnak óhajtja megmutatni a termékeket, minden kötelezettség nélkül." Jöjjön holnap. "Mi is az Önök címe? András tér 34?" Nem, I. András tér 1. "És az Ön becses neve?" Hogyan? Nekem személyesen, s akkor az után érdeklődik, hogy mi a nevem? Nem tagadom, elfog a méreg. Köszönöm, nem kérem, ne jöjjön. "De Apát Úr!!!" Köszönöm, viszont hallásra.

 

Július 6. Triznya-kiállítás megnyitója délután a Regében. Most meleg ám igazán a fekete szerzetesi ruha! Szörényi Laci - volt római nagykövet - nyitja meg, s beszél érdekesen és szerteágazón. A római romokat ábrázoló akvarellek nyomán a magyarságtudatról van szó. Mádl Dalma is megérkezik, kicsit késve: megtapsolják érkezését a megnyitó közben. Legalább százan jöttek el. Udvardi Erzsébettel, Mádl Dalmával, Szőnyi Zsuzsával fényképekre kerülünk. A köztársasági elnök feleségével családok fényképezkednek. Szeretik.

 

Lenn, a vendégház alatt a színpadon szól a zene, "áll a bál". Emmánuel testvérrel Csopakra megyünk, Ajtós József atyát helyettesítem. Visszafelé már a "tilosba" hajtok be, a bazársoron jövünk föl, hátul, a sétányon. A templom és az apátság elé jutni szinte lehetetlen. Itt a nyár.

 

Vasárnap: hajnalban zuhog az eső. Dörgés, villámlás, igazi nyári vihar. Végre!

 

 

 

Július 11. Szent Benedek Atyánk ünnepe. Fél ötkor kiállítás-megnyitó: sokan vannak. A belső udvarban kezdjük, Faragó Laura énekel, Mohay Gábor - a tévé bemondója - olvassa fel Nagy Gáspár versét. A kiállítás-megnyitót pedig én tartom - Mádl Dalma sajnos Horvátországban van férjével, az államelnökkel: övé lenne ez a feladat, de érthető, hogy lemondta. Ma este Budapesten tűntetés. "Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg." idézem Radnótit. Békevágy. Az arany és az ezüst hideg fémek. de átlényegülnek a Fényben, és fénnyé válnak. "Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult." Most van szükség igazán a művészetre!

 

Rövid riport a veszprémi televíziónak, majd kezdődik az ünnepi mise. Főcelebránsa Márfi Gyula érsek. Szendi József érsek atya is itt van. Huszonegyen álljuk körül az oltárt! Bencések: a tihanyiakon kívül Szilveszter, Romuáld és Titusz. A két tihanyi pap: Csizmazia Sándor és Kovács Jenő is eljött. Tele a templom, zsúfolásig. Az énekkar erősítést kap az Ünnepi Játékok résztvevőitől. Csodásan szól! Igazi ünnep!

 

A szomjas növényeknek vizet adok a kvadratúrában. Amint hull a permetező víz, megjelennek a madarak, a rozsdafarkúak: szomjasak ők is.

 

A szabadtéri színpadról zajos előadás hangjai jönnek föl hozzám. A majdnem-telehold ott ezüstöz a Nyársas-hegy fölött. Sárga fénycsík a Rév felé vezető út lámpasora. Ugyanaz ismétlődik Kőröshegyen, odaát, csak sokkal halványabban. Világító pontok mozognak a vízen. Sétahajók, motorcsónak, horgász csónakok. A sötét domboldalból kémények fehérlenek elő, semmi más. Leszállt megint az este.

 

Micsoda szél! A zászlókat majd letépi a szobám alatti sarkon a vihar. Hatalmas villámok a Badacsony felett, majd Fonyód mögül. Az éjszakai sötétben is látszik - majdnem telihold van a felhők mögött - a viharzóna határa. De csak szél, szél, esőre hiába várunk.

 

Július 22. Hétfő. Kezdődik a "józan robot", a nyári nyüzsgés, a telefonok megbolondulnak. Egyeztetés, naptárak, programok, kiadványok. Délután a Magyar Nemzettől keres föl Kálmán Gyöngyi. Riportot akar készíteni. Másfél óra egykettőre elrepül a beszélgetéssel.

 

Augusztus 1. Tiszaújfalu, az alapítás hetvenötödik évfordulója. Megérkezünk Tibivel és Karcsival már az ünnep előtti este, július 31-én, szerdán. . Kiállítás-anyagot viszünk, fotókat, valamikor a tavaszi előadásaim alkalmával volt szó róla, hogy elhozom a balatoni képeket. Magam nehezen raktam volna föl. Karcsinak kitűnő a szeme: azonnal átlátja a terepet, a képekből kompozíciót készít, s a kirakodóvásárból egyszerre csak igazi kiállítás lesz. Közben vacsora: a vendégek már gyülekeznek, az ebédlőbe nem férünk be mindannyian. Úgy látom, Karcsinak igazi élmény ez a világ. Valahol a "semmiben" egy templom, mellette egy kolostor-épület, barátságos emberekkel, - megfoghatatlan az egész. A vacsora bevezető imádsága után szót kérek: Asztrik főapát úr levelét említem, amelyben kinevez a Szent Benedek Leányai Társaság lelki igazgatójává. Nem szeretnék beleszólni a belső életbe, de ahol lehet, segíteni óhajtanék. Nem akarok "apácafőnöknő" lenni. Kühár Flóris volt az első "igazgató", aki távolból, római professzori beosztása mellett is képes volt biztonságot adni az éppen induló közösségnek. Valami hasonló feladatom, szerepem lesz alighanem nekem is.

 

Augusztus 6. Bíró Laci, egykori győri diák, "rajta" kezdtem tanítani 69-ben (Bíró püspök úr) a mai szálló vendég a zánkai Háló-táborból. Fél kilenc körül érkezik. A Rege-teraszon egy pohár bor, illetve egy sör mellett beszélgetünk, miközben élesednek a túlparti fények. Fekete felhő közelít, erősödik a szél. Ott tudjuk mindig folytatni a mondatot, ahol valamikor abbahagytuk.

 

Augusztus 7. Aszófőn misézünk. "Püspöki nagymise" a harangszó után (ami ellen az egyik plébánia-szomszéd folyamatosan hevesen tiltakozik), három idős asszony, Feri bácsi, a  nyolcvanhárom éves nyaraló, Szervác és én. Gyors reggeli, majd a püspök-vendég siet Zánkára. Én meg a munkatársakkal egyeztetek.

 

Oroszországból keresnek. Ki lehet? Egy fiatal pár, Szentpétervárról. Orosz Atanáz atyával Belgiumban ismerkedtek meg, ő mondta, ha valamikor eljutnak Tihanyba, föltétlenül keressenek föl. Egy olvasót adnak ajándékba. Sugároznak. Fénykép készül, Anasztázia és András király szobránál. Áldást kérnek. Majd - "po russzki tri raza" - görög-szláv módra hármas csókkal búcsúzunk.

 

Augusztus 11. Rengetegen vannak a vasárnapi tíz órás misén. Székelyudvarhelyi gyerekek csoportja, az oltárok dobogóján ülnek. A köztársasági elnök úr és családja (unokákkal). Hámori József akadémikus, volt kulturális miniszter. Szociális testvérek Kubából, Erdélyből, Magyarországról (éppen húszan). A szokásos közelharc a végén: a turisták bejönni, a hívek kimenni szeretnének. A turisták elállják a kijáratot, így háromszor annyi időbe telik, míg kiszivárognak az emberek a tömött templomból.

 

Fényképek készülnek Mádl Ferencről, a székely gyerekek, a szociális testvérek, és aki csak teheti. Szemmel láthatóan örülnek az emberek, hogy itt találkoznak a köztársasági elnökkel.

 

Esni kezd az eső. A szociális testvérek csoportjának "tanítás"-t kell tartanom, az "ora et labora" összefüggéséről. Bonyolult a helyzet: a többség spanyol, a magyarok nem tudnak angolul, én nem tudok spanyolul. Magyarul beszélek, tagoltan, angolra fordítják, és Lourdes testvér - már ötödször jár itt nálunk - spanyolra fordítja. Néha észreveszem, hogy nem minden mondatom ér célba. De talán mégis megsejtenek valamit a lényegből: nem lehet a munka elől az életszentségbe menekülni, de önmagam elől sem menekülhetek a munkába.

 

Augusztus 18. Elrohant egy hét. A hold dagadóban, néhány nap múlva telihold lesz. Ma ismét vasárnap: megérkezett a plankstetteni oblátus-testvér, Br.Johannes és fia, a király-szobában laknak. Holnap fejeződik be az "inter-etnikai" tréningje a Pax Romana-nak, a pécsi Ghandi Gimnázium cigány diákjai és szegedi karolinások, kecskeméti piaristák és angolkisasszonyok iskolájából való fiatalok töltöttek együtt majd egy hetet a vendégházban meg a tetőtérben.

 

A híradó képei az árvízzel foglalkoznak: Budapesten még nem volt ilyen magas a víz soha. Szentendre is veszélyben. Németországban Drezda víz alatt áll, Prágában az óváros is. Sok ezer embert telepítettek ki, házak omlottak össze, elképzelhetetlen pusztítás képeit látni. (A Balatonból pedig hiányzik a víz, - nevetséges: tegnap egy kövér, nagy kárászt nem tudtam kiszákolni, mert a merítőhálóm olyan rövid, hogy alig érek be vele a stégről a vízbe.)

 

Augusztus 20. Este durrognak a petárdák, tűzijáték van. Hatalmas felhőszakadás, jégeső előzte meg: teljes közlekedési káosz volt, ahogyan Csopakról jöttem vissza a miséről. Sokan leálltak az út szélén, szinte lehetetlen volt közlekedni. Sejteni lehetett már ezt a vihart, nyomott volt a levegő délután, a vitorlások pedig csak álltak a mozdulatlan vize. Szikoráékkal beszélgetek vesperás előtt, sok minden van, amiről jó volna mélyebben szót váltani. Az Új Ember érdekel, nem mindegy, mi lesz belőle.

 

Tehetetlenségemben minden töredék időmben szövegeket másolok, igyekszem hizlalni a tervezett interjú-kötetet. Délelőtt igazi ünnep volt a mise: harsogó ének, tömött templom, lelkes emberek, sok ismerős. A Radnóti-vers sorait ízlelgettem: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent." Az "Itt ringatták bölcsőm" semmiféle fordításban nem idéződik fel a "messzeringó gyermekkorom világa" sor nyomán, csak ha itthon vagyok. Itt boruljon rám a szemfödél. Itt élned s halnod kell.

 

Közben az idő rettenetesen múlik, időzavarban vagyok. Szükségem volna néhány csendes percre: temetésre megyek Almádiba, egy volt pannonhalmi diák feleségét kell búcsúztatnom. Mit fogok mondani? "Van az élők országa meg a holtak országa, s közte a híd - a szeretet" - idézem Thornton Wilder-től, a Teremtés nyolcadik napjá-ból. A Szeretet-himnusz befejező részét olvasom föl. Meg Kányádi versét: Valaki jár a fák hegyén.

 

"valaki jár a fák hegyén

 

vajon amikor zuhanok

 

meggyújt-e akkor még az én

 

tüzemnél egy új csillagot"

 

Az alsóörsi temetőből csodás volna a kilátás a Balatonra, a Tihanyi félszigetre. Párás azonban az idő. Rengetegen vannak

 

Vissza Tihanyba, átöltözni, szusszanni, s tovább Óbudavárra. Ebben az évben, ebben a szezonban ez az utolsó szentmise a családnapokon. Kinn, a szabadban. Apró gyerekek körben, van, aki arcát ráteszi az oltárra, maszatos kezét feje előtt összetéve. Hol megerősödik a szél, hol lecsillapodik. Odalenn, a völgyben a távolban alig látszanak a házak. A faluban, Óbudaváron a házaknál gyűlnek aztán össze, tábortűz lesz vacsora után, meg előadások, meg éjszakába nyúló beszélgetések. Így van ez rendjén. Ismeretségek kötődnek, barátságok, megújulva mennek haza. Több, mint ezerötszáz ember (a többségük a gyerek) fordult meg itt ezen a nyáron.

 

Szeptember 5. Nagykövetek feleségei érkeznek négy órára. Előtte Mádl Dalma időben itt van. Udvardi Erzsébet is eljött, egy herendi kiállítás ügyében is tárgyaltunk. A Regében kezdődik a hölgyek programja: kávé, fagylalt. Majd Bakosné Anci angol tolmácsként az oldalamon, megyünk a galériába, Péreli-kiállítás, Udvardi-kiállítás. Az altemplomban a királysírnál beszélek a találkozásokról, a különböző kultúrákról, az integrálásról, a békéről. Elcsendesednek. A szentélyen át az apátság folyosóján keresztül a királyszoba következik, megcsodálják a muranói lámpákat, a kilátást, az archív koronázási fényképeket. Vége a programnak, felszabadultan mennek ki a templomon keresztül. Lenn, a szőnyeg aljában köszönök el tőlük. Udvardi Erzsébettel és Dalma asszonnyal még beszélgletünk a királyszobában, jól esik kötetlenül megtárgyalni a világ folyását.

 

Szeptember 7. A szombat kalendáriumozással telik: gyűjtöm és írom az anyagot. Másolok, rendezek, kutatok, keresek: jó volna, ha időben nyomdába tudnánk adni. Remélem, sikerül. Az üvegesek - Jegenyés János és Kiss Miklós - rendezik a kiállítást, holnap nyílik. A hat raklap szürke tégla lassan fogy, épülnek a posztamensek, de tíz óra körül még nincs kész a kiállítás. Lantos Pista orgonahangversenyébe jó lett volna belehallgatni, de csak egy Boldogasszony Anyánk. improvicáció végét tudom elkapni, azt is a folyosóról. Odalenn a parkolóban valami iszonyatos zenebona folyik, hangerőben nincs hiány. Tizenkettőkor még hallom. S akik a vendégházban szállnak meg? Úgy látszik, tehetetlenek vagyunk. Pénzért mindent lehet. Épp a mai Magyar Nemzet-ben jelent meg egy egész oldalas interjú, amiben arról is szólok, hogy nem volna szabad mindent "kiárusítani". A csendet sem.

 

Arácson a református templomban egy komáromi református püspök születésének évfordulója alkalmából nyílik kiállítás, s van emlék-ünnepség. Steinhausz Gyuri lelkesen, jól olvas föl egy verset, szabadkai zongoraművésznőt dicsér az egykori arácsi lelkész. Füreden játszik, s romantikus hevülettel szól a hazáról és Szabadkáról (amíg van magyar e hazában...) Elkérném a szöveget, hiszen pár hét múlva oda megyek, hátha örülnének egy ilyen (alighanem ismeretlen) versnek.

 

Villámlás, égzengés, szakadó eső: valóban vége a nyárnak. Lehűl a levegő, itt az ősz. Elkészítettem a Hírlevél számára egy szöveget, megírtam néhány sort a Magyar Iparművészetnek, - még csak néhány képet kellene kiválasztanom s elküldenem. Nyakamon a csütörtöki előadás, Balatonfüreden: közélet, politika, magánélet, szeretet. Jó volna készülni is rá!

 

Szeptember 11. Már tegnap este a híradókban a tavalyi amerikai terrortámadásokról volt szó. Meg hogy mi következhet be most. Hogy mindenütt fokozott a készültség. A repülők mégis fölszállnak, a jegyek elkeltek.

 

Brassói, kolozsvári evangélikus lelkészeket kísérnek magyarországi lelkészek Révfülöpről. Kicsit késnek. Vezetőjükkel még igazgató koromban ismerkedtem meg, egy "egyetemi lelkészek európai konferenciáján" Budapesten, amikor nálunk egyetemi lelkészség nem volt, de volt itt-ott ifjúsággal hivatalosan foglalkozó pap, szerzetes. A kápolnában kezdjük, szép ének: "Szelíd szemed, Úr Jézus, jól látja minden vétkemet." Kvadratúra, tetőtér, királyszoba, kilátás, majd az orgonánál a kóruson az egyik brassói lelkész ujjai alatt megszólal az ének: "Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett." Az altemplomban is énekelünk, történelem van itt, s egybefog bennünket a múlt, bár távolságok választanak el egymástól. De mégis egyre közelebb kerülhetünk egymáshoz. Philippi professzornak Nagyszebenbe elviszi az egyik fiatal kolléga az üdvözletemet: a Keresztút-könyvet. (A Bleibe bei uns ott van az éjjeliszekrényén.)

 

Szeptember 14. Sietek a rendkívüli testületi ülésre a polgármesteri hivatalba: a két testvérváros polgármesterét most avatják díszpolgárrá. Visszafelé jövet megcsodálom a templom állványzat nélküli homlokzatát: levették a kapu mellől is már az állványt. Csodálatosan szép: világos falak, az árnyékok játéka érdekes a párkányoknál. Mögötte a mélykék, őszi ég.

 

Kettőkor már tele a templom énekkarosokkal. Szépen hömpölyög az egyesített énekkarok próba-éneke. Ünnepélyes, felemelő együttlét: hagyományos imaalkalom szeptember második szombatján ez az ökumenikus imádság. Márkus Mihály református püspök az igehirdető. Utána szokás szerint tele a belső udvar, pogácsa, virsli, halászlé. Mádl Dalma is itt van. Tarr Pál volt vatikáni nagykövet és felesége már kettő óra körül megérkezett. Majd mikor már oszlik a vendégsereg, jön meg Udvardi Erzsébet és Lőcsey Gabriella (a Magyar Nemzet újságírója). A templomban két esküvő is van az esti mise előtt, majd Ruppert Pista - vele volt egy oldalas interjú a mai Naplóban - orgonahangversenye zárja az idei hangverseny-évadot.

 

Délután a vízen vitorlások sokasága: mintha állnának, de mégis haladnak. Bágyadt őszi párás napsütés van, ez a "szeptemberi bágyadt búcsúzó."

 

Meglepően tele a templom a tíz órás szentmisén. Esik az eső odakinn. Eberhard Borghoff telefonál, miközben éppen az ATV-n a Hit Gyülekezete vezető lelkészének prédikációjába hallgatok bele. Itt vannak Füreden, a Hotel Annabellában van az ebéd, utána egy előadás. Átmegyek értük, Ingeborg, Eberhard felesége is itt van. Futva végigmegyünk a házon, a kiállításokon, majd együtt ebédelünk.

 

Az ELTE zenekara, énekkara megérkezik. Tegnap kaptak Magyar örökség-díjat Budapesten. Hatalmas felvonulás, két busznyi ember, egy teherautóra való kottatartó, hangszer. Mozart Ave verum-ja után szólok a szószékről. Jó együtt lenni, tisztelettel megállni a Titok előtt. Odakinn esik az eső, idebenn tele a templom. Emmánuel megjegyzése: "Ilyent legföljebb a Zeneakadémián hall az ember." Igen, így van. Romhányi Balázs és Varga Gyuri - volt diákjaink - ismét itt vannak. A többiek is egyre inkább ismerősek, szívesen jönnek.

 

Vacsora a Club Tihanyban, beszélgetés, csevegés. Kiderül, hogy a kriptánkban eltemetett Baross Gáborné az ELTE karnagyának, Baross Gábornak dédanyja.

 

Odakinn hűvös van, idebenn meleg. A porta mellett a főbejárat körül huszonnyolc mezei poloskát, "bencebogarat" számolok meg. Valóban itt az ősz.