Bakos Péter

 

Hogy feljussunk a Hargitára.
Tihanyiak Erdélyben

 

 Erdélyt, a trianoni döntéssel Románia területéhez csatolt csodálatos kis "országot" megismerni minden nemzeti érzelmű magyar embernek vágya és egyúttal kötelessége.

 

Erdélyországnak csodákkal teli, túlnyomórészt magyarok lakta középső része a Székelyföld, amely sehol máshol át nem élhető élményt ígér az odalátogatónak. A nyitott szemű és szívű magyar utas a Székelyföldön egyszerre lehet határon túl és otthon, a múltban és a jelenben, a megkapó természeti szépségek és a mesék birodalmában.

 

Tihany testvérvárosi kapcsolata Székelyudvarhellyel, az anyaszék székvárosával sok tihanyi számára nyitott lehetőséget Erdély megismerésére. Még mindig sokan vannak azonban, akik kimaradtak a szervezett utakból, egyénileg pedig különböző okok miatt nem indulhattak el. Elsősorban nekik szeretett volna az egyházközség lehetőséget adni a kirándulás szervezésével.

 

A már meglévő kapcsolatok felhasználásával és a tihanyi önkormányzat jelentős támogatásával kedvező feltételekkel hirdethettük meg az utat.

 

2002. május 9-én hajnalban nagy várakozással indult útnak a 45 fős csoport. A célállomás a közel 800 km-re lévő Zeteváralja. Gellért atya biztosította, hogy ne csak egyszerű kiránduláson, hanem zarándoklaton vegyünk részt. Jó tempóban haladva, időben értünk a határhoz, ahol Varró János két üveg kiserdei rizlingje mentesített bennünket a vámosok kutakodásától.

 

Románia területén Máriaradnán álltunk meg először. A Szeged környékiek kedvelt búcsújáróhelye volt ez a ferences kegyhely.

 

Magos Déva vára alatt a ferencesek árva gyermekek életében nyújtanak reménysugarat szeretetükkel, gondoskodásukkal. Az Erzsébet-kör és magánszemélyek adományait örömmel adtuk át a rászorulók javára.

 

Késő este érkeztünk szálláshelyünkre, Zeteváraljára, ahol Mátyás Gábor plébános úr - mindenki "Papbácsi"-ja és munkatársai, jókedvű székely asszonyok finom étellel és szeretettel fogadtak bennünket. A Madarasi Hargita  közelében a plébánia épületében kialakított vendégház mindig hangos a nevetéstől. "Papbácsi" és munkatársai igazi székely humorral teszik emlékezetessé a vendégek itt eltöltött óráit.

 

Másnap Székelyudvarhely környékét jártuk be Elekes Gyula, az  udvarhelyi művelődési ház igazgatójának vezetésével. Parajdon a sóbánya hatalmas termeiben elámulhattunk a föld mélyének gazdagságán.

 

Korondon, a fazekasok falujában egyre többen hagynak föl az ősi formák, minták készítésével . A hagyományőrzők egyike Páll Guszti és felesége  szívesen avatott be bennünket a fazekasság rejtelmeibe. Farkaslakán a székelység legnagyobb írójának Tamási Áronnak a  sírját kerestük  fel a  két cserefa árnyékában. Székelyszentlélek falucska  takaros kis tájházban helytörténeti  gyűjteményt vallhat magáénak, amelyet büszkén és hozzáértéssel mutatott be az alapító unokája, a l2 éves  Magyari Szilárd.

 

 Szejkefürdőn a legnagyobb székely Orbán Balázs síremlékéhez gyönyörű székelykapuk alatt visz fel az út. A "rongyos báró" fő örökösének a magyar népet tette meg. Vagyonának javát arra áldozta, hogy számba vegye Székelyföld minden értékét.  Hatkötetes fő műve, a "Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi  és népismei szempontból"  l868-73 között látott napvilágot.  

 

Székelyudvarhelyen  Szász Jenő polgármester úr fogadott bennünket a városházán. Kendőzetlen őszinteséggel tárta fel előttünk a Székelyföld népének nehézségeit és várakozásait. Az anyaországiak rendszeres útjaikkal nem csak lélekben erősíthetik az ott élőket, megélhetésükhöz is nagyban hozzájárulhatnak.

 

 A Jézus-kápolna Székelyudvarhely legrégebbi építészeti emléke.  Erődfallal övezett  román stílusú építmény.

 

A szálláshelyre érve "Papbácsi" falakon áthatoló nevetése, tüzes pálinkája vidám hangulatot biztosított a finom vacsorához. Reggelenként Gellért atya lelki táplálékunkról is gondoskodott szentmise bemutatásával.

 

Utunk harmadik napján Csíkszeredán és a felcsíki falvakon áthaladva, Csíkdánfalván különös ünnepnek lehettünk szemtanúi. Fúvószenekar mögött székelyruhába öltözött, deresedő hajú asszonyok és férfiak vonultak párosával a templom irányába. Kérdésünkre tudatták, hogy a faluban 5o évvel ezelőtt születettek ünnepe ez a nap.  Éppen a temetőből jöttek,  ahová virágot vittek elhunyt társaik sírjára. Ilyenkor mindenki hazajön, éljen bárhol is, Németországban vagy Amerikában... A szentmise után közös ebéd, majd mulatság erősíti az együvé tartozás érzését. Számunkra úgy tűnt akkor, hogy a nehéz sors és a közösen megélt ünnepek jobban összekovácsolják a faluközösséget mint nálunk, ahol nagyobbak a lehetőségek és könnyebb az élet.

 

A   Békás-szoros és a Gyilkos-tó méltán híres turista látnivalók. A Békás patak vize sziklák közt zubog, vágtat az Oltárkő szirtje alatt vagy többszáz méter magas sziklafalak között. A Gyilkos-tó egyedülálló természeti jelenség. 1838-ban földcsuszamlás zárta el a Békás patak vizét, az így keletkezett tóból ma is kilátszanak az elöntött fenyőfák csúcsai, mert a vasoxidos víz konzerválta őket.

 

Hazafelé jövet megálltunk Csíkkarcfalván, ahol  XV. századi gótikus stílusjegyeket is őrző erődtemplomot csodálhattunk meg a dombtetőn.

 

Csíkmadéfalva impozáns emlékművét az l764. évi Siculicidium (székelyöletés) emlékére állították. A határőrvidék szervezését ellenző székelyek közül éjnek idején 2oo-at lemészároltak. Sok ezer székely menekült ekkor Bukovinába.

 

Este műsorral kedveskedtek vendéglátóink. Egy székely ruhába öltözött kisfiú  "Béla testvér" verseket szavalt, majd Bokor Tünde népdalénekes erdélyi dalai előbb jókedvre, majd közös éneklésre buzdítottak bennünket.

 

Vasárnap a magyarság legnagyobb búcsújáró helyére, Csíksomlyóra  zarándokoltunk.  A kegytemplom mellett leparkolva kiderült, hogy a busz klímaberendezése elromlott. Erre ügyet sem vetve, a hely varázsától megérintve vettünk részt az ünnepi szentmisén. Pünkösdkor százezrek zarándokolnak el ide, hogy a csodatévő Mária szobor közelében megerősödjenek hitükben, magyarságukban. Hétágra sütött a nap, de senki nem akart lemaradni, együtt mentünk föl a Kissomlyó hegyére, a Salvator kápolnához. A bátrabbak a rendkívül meredek "Krisztus hágóján".

 

Kicsit megkésve indultunk Csíkménaságra, a Lok nevű szép havasi völgyben  megbúvó,  800 m magasan fekvő hegyi faluba. Ménasági gyerekek nyaraltak l990-9l-ben Tihanyban. Ők hívtak meg és vártak most ránk a tűző napon, ünneplőbe öltözve,  immár felnőttként: családanya, tanító, kályhás, adminisztrátor vagy papnövendék, ki-ki hivatása szerint Már azt hitték, eltévedtünk, ezért egykori lelkipásztoruk, Györgydeák Lajos atya és az immár ötödéves  teológus, Erdély Imre autóval  elénk jöttek.

 

Az egymást rég nem látó ismerősök számára megható egy ilyen találkozás.  A lélek mélyéről föltörnek az évtizede ott szunnyadó érzések  -  nehéz szavakat találni ebben a pillanatban...

 

Családokhoz hívtak ebédre. Mindenhol fejedelmi lakoma, hozzá még székely vendégszeretet. Délután Lajos atya kalauzolt bennünket a XV. századi késő gótikus erődtemplomban. Úgy hírlik, remény van a felújítására.

 

Később megnéztük az Adorján- kúriát, egy "lófőszékely" düledező valamikori lakóházát. Az egykor Tihanyban nyaraló kislány, ma már tanárnő Tompos Jutka  mutatta be az újonnan épült iskola épületét, ahol étel, ital és jókedv várt bennünket.

 

A menasági fiatalok  gyönyörűen énekeltek, mi válaszoltunk rá és éreztük, itt, 850 km-re Tihanytól a testvéreinkkel találkoztunk. Tavasszal várjuk őket Tihanyba!

 

Reggel felébredve döbbentünk rá igazán, hogy az utolsó napunkat töltjük  Székelyföldön.. Hogy valóban emlékezetessé tegyük ezt a napot, változtattunk eredeti tervünkön. Csak a bögözi református templomot tekintettük meg. A XIV. századi, gótikus stílusú,  gyönyörű kazettás mennyezettel, festett kórussal is ékeskedő templomban  a XIV. századi falfestmények mindenkit lenyűgöztek. Kijózanítólag hatott  a lelkész beszámolója az apadó nyájról és a politikai széljárás következményeiről.

 

Visszatérve Zeteváraljára, gyors ebéd után az Ívó völgyébe buszoztunk, ahol már várt a "Papbácsi" által odarendelt  két traktor, mögöttük padokkal teli pótkocsikkal. A Hargita menedékházig vittek bennünket. Onnan gyalog indultunk  az l800 m magas csúcsra. Hófoltokkal tarkított erdei ösvényen, szikrázó napsütésben, elszántan, kimért tempóban haladtunk. Mind a 46-an, a 10 évestől a 75 évesig mindenki.

 

A Hargita tetején körbepillantva szárnyra kel a magyar lélek a Csíki, Gyergyói, Görgényi és a Fogarasi havasok láttán... Közben Szervác testvér elárulja: gyermekkora óta dédelgetett  álma volt, hogy feljuthasson a Hargitára. Ez most, 71 éves korában, éppen a névnapján teljesült.  Hála érte Istennek - és az egész útért!

 

Hazafelé alkalmunk volt eltűnődni  az Isten és az ember alkotásainak különbözőségén:  Erdélyország, a Székelyföld  ma is gyönyörű, dacára a vele méltatlanul bánó emberi kezeknek. Az ember alkotta csoda, az 56 millió Ft értékű,  nyitható ablak nélküli, légkondicionált busz  klímaberendezése  egyik pillanatról a másikra elromolhat... Útközben ezért forró órákat éltünk át, emlékeinkben mégis Csíksomlyó szent hegye, a Menaságiak  sodró lendületű vendégszeretete,  a Hargita csobogó patakjai, sudár fenyői  és "Papbácsi"  mindenkit jókedvre derítő nevetése maradt meg kitörölhetetlenül.