Csizmazia Márton

 

Egy igazi tihanyi
Beszélgetés Csizmazia Vince bácsival

 

- Vince bácsi mikor született?

 

-  l9l4 október 8-án.

 

 - Ki keresztelte?

 

- Nem tudom.

 

- Hány iskolát végzett?

 

- Hat elemit.

 

- Ki volt a tanító, amikor a Vince bácsi iskolába járt?

 

- Szentgyörgyi József, meg emlékszem az öreg Téczelire. Az első, második osztály még ahhoz tartozott. A Varga Jolánra is emlékszem, az különben sokáig volt itten.

 

- A Téczeli tanító volt, mert az eddig még nem szerepelt?

 

- Igen, igen. kántortanító volt. Általában akkor az ilyen helyeken kántortanítókat szoktak választani, ahol katolikusok voltak. Úgy választotta az egyházközség. Fia, Téczeli Zoltán jutasi altiszt, leventeoktató volt. Szentgyörgyi tanító is tanított. Nagyon sokoldalú ember volt. Nagyon jól magyarázott.

 

- Gyerekkorában milyen volt Tihany?

 

- Hát milyen volt? Nem így nézett ki, mint most. Az erdők nem voltak még. A tihanyi erdőkről nem nagyon lehet beszélni, mert a többi erdőkhöz képest, ami a szomszédokban voltak a tihanyi erdő majdnem semminek sem számított. Na de hát nekünk ezzel köll megelégedni. Régebben nagyrészint a házaknak mind nádfedele volt. Most meg már alig van nádfedeles. Fontos is volt Tihanyban a tűzoltóság. Főleg a vitéz Kovács szervezte ezt a Tűzoltóságot

 

- Ki volt a kisbíró?

 

- Kiss János. Itt lakott, hogy mondjam a szomszédba. Az Aradiakon túl abban a házban. Sokáig volt az öreg. A Németh Pali bácsi is volt. Az is jó pár évig volt.

 

- Emlékszik Csizmazia Lászlóra?

 

- Hogyne ismertem volna. Nagyapám volt. Az tanított meg kapálni. Szerette a gyerekeket, még nagyobb türelme volt az ilyen munkákhoz megtanítani a gyerekeket, mint apámnak. Nagyon jó ember volt szegény. 61 éves korában meghalt. Az istállónak volt padlása, ott tartották a takarmányt. Az ő teheneinek a takarmánya ott volt fent. Aztán fölment szegény oda. és valahogy mellé lépett és leesett és combnyaktörése lett. Utána aztán meg is halt. Kecskeszakállú volt, nem borotválkozott különben.

 

- Meg olyat hallottam, hogy négyökrös szekere is volt?

 

- Volt az is persze volt, mert akkor még volt állat az istállóban. Befogtak négyet sokszor. Már a fiatalok annyira megnőttek, hogy be lehetett fogn, akkor be fogták az öregekkel együtt.  Négyesbe jártak. A fiatalok voltak hátul az öregek, meg elöl mentek. Szilaj ökrök voltak. Párban voltak meg egy egyes is volt, annak nem volt párja. Az odakerült az Apátsághoz, azok vették meg. Nekem nagyon tetszettek azok a szilaj ökrök. Volt egy tehén is, jó tejelő volt. Az elég sokáig meg volt, pedig már nem volt fiatal, még én is ismertem.

 

- A nevükre emlékszik?

 

- Igen. Galamb volt a neve annak a tehénnek. Amelyiket meg eladtak az Apátságnak, az meg Bokros volt. A másik kettőnek meg Bimbó, Virág. Aztán utána más nevet adtak ám nekik. Atkörösztölték vagy szoktatták őket, hogy mondjam, ezek a béresek.

 

- A Belső tó hogyan nézett ki gyerekkorában?

 

- Nádat arattunk rajta. Csépöni is szoktak rajta. Azt hiszem az összes ott lett elcsépelve.

 

- Milyen cséplőgép volt?

 

- Ilyen gőzgépes cséplőgép volt. Nem volt könnyű munka. A gőzgépnél még jobban kellett félni a tűzesetre. Mert ott tüzelni kellett, a szalma meg közel volt.

 

- Kinek volt cséplőgépe?

 

- A Gantner Antalnak meg az öreg Fülöp Jánosnak is, őneki különben kovács volt a szakmája. Aztán később a Rezső fia folytatta a szakmát, amikor ő már nem dolgozott. Aztán később a Parraginak, az Imrének volt kovács műhelye ott lent az alsó utcában. Annál szoktunk akkor dolgoztatni, jó szakember volt. Szegény az is hirtelen meghalt. A testvére, a Parragi Ferenc, az meg bognár volt. Kerekeket csináltak, meg  ilyen kocsis dolgokat meg famunkákat. Hordókat már nem csináltak, mert az már a pitnér szakmához tartozott. De azokat a cséplőgépeket lovakkal kellett vontatni, mert nem olyanok voltak, mint a traktor, hogy arrébb tudott menni. Húzatni kellet őket lovakkal egyik szűrűből a másikba. A Gantner ügyes gépész volt, mert ha baja volt a gépnek, akkor hamar megtalálta és megtudta csinálni, értett hozzá. A Gantnernak a testvére az Ádám különben kovács volt, ott volt a műhelye a Csiga csap fölött.

 

Ott is volt egy kút. Az apátsági major kút. Azzal szoktak oda lemenni, és ott töltötték meg.  Hát így aztán abbul lehetett vizet venni.

 

- Az ivásra is jó volt?

 

- Jó volt az ivásra is, mert gyakran használták azt a vizet ottan. Egyébként jó volt ez a nagy hordó, amit az ökrök meghoztak, mert akkor nem köllött vödrökkel hordani a kútrul mindig.

 

Nem is tudom ki volt már, megszomjazott az éjjel, aztán nem volt otthon víz, hogy tudott volna inni. Aztán fogta magát és elballagott a Balatonra. Amikor hazajött, a felesége felébredt és megkérdezte: hol voltál? Mondta: a Balatonra mentem le, mert nagyon megszomjaztam. Hát nem hoztál vizet, én is szomjas vagyok! -  Nem én, mondta neki. Menj le te is, én is legyalogoltam. Nehéz élet volt azért ez a vizes dolog. Tihanynak ez volt az egyik veszedelme, hogy nem volt víz a faluban. Itt nem lehetett kutat ásni, mint máshol. Próbálkoztak pedig. A Lőrinc az tudott csinálni. Az udvarában csinált egy kerekes kutat.    

 

- Amikor elsőáldozó volt ki volt itt a plébános?

 

- Faludy Marcelin  plébánosnál voltam elsőáldozó. Nagyon szerette a falu, nagyon sajnálták, amikor el kellett mennie. Sokat ministráltam is. Kecskepásztor is volt: Németh Pali bácsi. Én sohasem ittam kecsketejet, de azt mondják, nagyon egészséges

 

- Milyen boltok voltak?

 

- A Pap Aladár boltja volt a legrégibb, amúgy ők Kohnok voltak.

 

Itt is volt egy Hangya Szövetkezet, a Piros Jenőék házánál, a Szabó Gyula sógoromnak volt a háza. Annak elég nagy háza volt. Beljebb lakott a házában, meg itt az utca szinen is volt háza.

 

Egy aszófői gyerek volt benne. De aztán a sógor visszaélt a tulajdonjogával, mert megkereste a borukat a pincében a Hangyaszövetkezetnek. Aztán rájöttek, mert nagyon fogyott a bor, ürültek az üvegek. Termett neki bora, de az nem volt elég. Nagyon szerette a szeszt.

 

- Mi volt az a Nyomortanya?

- A Nyomortanya nagyon jó volt, én is jártam oda. A vitéz Kovács szervezte. Mindig be volt fűtve, lehetett kártyázni, könyvek is voltak ott. A sakk akkor nem nagyon ment. A vitéz Kovács tekintélyes ember volt, mindent megszervezett. A Tüzoltóságot is vezette.

 

- Volt tehenes Tihanyban?

 

- Volt. Volt. A tehenes meg a kanász együtt hajtottak ki. Kürtöltek reggel, amikor mentek végig az úton. Ökörszarvból készült kürtjük volt. Először az Akasztó dombra mentek, aztán a Cserhegykapuhoz. A pusztatemplom mellett volt a delelő, ott ittak egyet, majd elfeküdtek. A disznók meg belefeküdtek a sárba. Délután megint ittak egyet és úgy legeltek és jöttek haza. Tehenes volt több is, attől függött hogyan feleltek meg.

 

- Milyen régi a cserhegyi présház?

 

- Én nem tudom már, nem hallottam sem az apámtól, sem az öregapámtól, hogy mikor készült vagy, ki csináltatta. Erről nem tudok többet.

 

- Nem a Csizmazia László csináltathatta?

 

- Nem. Vagy talán ugy vásárolhatták? Nem tudom. A keresztet a Cserhegybe azt ő állítatta, még írás is van róla.

 

- Ami a présházban volt régi regős prős, abban volt évszám?

 

- Nem, nem volt abban. Gyerekkoromban már megvolt és sokáig használtuk.

 

Különben nagybirtok volt a Csizmazia birtok. A pince az két részbe épült meg. Meg lett nagyobbítva.

 

- Édesapja, Vince bácsi volt bíró?

 

- Apám az kétszer is volt bíró. Amikor  bejöttek az oroszok l945-ben, akkor volt bíró. Akkor már második alkalom volt.

 

- Halászott is?

 

- Igen, szerettem azt a munkát, főleg a téli halászatot. Nagyon szerettem a halat, minden nap meg tudtam enni. Minden nap mentünk halászni. Nagyon szerettem azt a véres keszeget, amikor a jégre kihúztuk. Az öreg Varró József volt a kompánia mester. A nyugati oldalon halásztunk a Szalacska alatt a Csúcs hegy felé. Felcsatoltuk a jégpatkókat, azzal könnyebb volt. Gyalog mentünk le a partra. Szankón vittük ki a hálót a jégre. Volt, amikor 60 cm-es volt a jég. Szekerekkel is rá lehetett menni. Jártak is rajta. Sokat halásztunk. A révészeket is jól ismertem Baranyai János, Baranyai Bálint, ott laktak lent, de volt, aki itt lakott a faluban. Emlékszem a régi evezős kompra is, de sohasem mentem rajta.  Nem volt dolgunk a túlsó parton. Később se jártam nagyon sokat a komppal.

 

Betlehemezni nem jártam csak jöttek hozzánk. Színtársulatba se jártam.

 

Leventébe kellet járni, vasárnap reggelente volt az oktatás. A Téczeli Zoltán volt az oktató, meg a Kovács Ferenc. Kint lőttünk a falu szélén.

 

- Legénykorában milyen munkákban vett még részt?

 

- Útépítésen dolgoztam, meg télen, amikor el kellett a nagy havat szórni a Szerkünél. Ott szoktam megjelenni. A levendulában is voltam napszámos különben. Amikor volt ráérő idő, akkor elmentem oda. Vastagon nem fizettek, de azért pénzt lehetett keresni. A Bittera Gyula volt a főnöke a levendulásnak.

 

- Hova jártak őröltetni?

 

- Aszófőre, a legelső ház volt a malom. Hogy hívták? Morucza malom, az volt a legközelebbi, ott szoktunk őrletni. Vízimalom volt. Az öreg még el is vitte, meg el is hozta a gabonát, voltak lovai is. Az már üzleti fogás volt. Aztán amikor ránk került a sor,elmentem dolgozni a molnársegéd mellé. A java birtok a java földek, ami jó termő volt, az az Apátságé volt. Nem a köves földek voltak a birtokaik, hanem a legjobb helyen. A parasztok a hegyoldalakon, dombokon gazdálkodtak. Annyi gabona termett, amiből megéltünk.

 

- Bálok hol voltak?

 

- A kocsmákban. A Külső kocsmában, meg a falu közepén, a Koszégi Kocsmában. Szilveszterkor ingyen bálok voltak, akkor nem is kellett fizetni. Akkor az egyikből kimentünk, a másikba meg bementünk. Szoktak lenni házi bálok is. A Kötél Lajos harmonikával sok házi bált kimuzsikált. Jól tudott harmonikázni. A mostoha apjának a Kötél Mártonnak még szamárkordéja is volt. A Szarkádon volt nekik egy kis földjük, aztán elrakták szőlővel. Aztán ott szokott kordézni a Dűlőn keresztül az öreg és itt a Márfiék előtt jött fel a Takács dombnál.

 

- Volt a falunak zenekara?

 

- Volt, volt. Végh György hegedű, Kiss János hegedű (Kiss János kisbíró fia), Szabó Jenő cimbalom,Berta József nagybőgő.

 

- Kik voltak a kocsmárosok?

 

- A Községi kocsmában volt a Szunyog, a Külső kocsmában meg a Baranyai Pál. A Baranyai Tóninak az apja. Az a Gantnernak az utódja lett, mert a felesége Gantner lány volt, de csak nevelt lánya volt. Gantner Antalnak hívták különben.  

 

- Kuglipályák is voltak?

 

- Voltak azok is. Volt kint a Fogasnál, meg volt itt a Községi kocsmánál is, ott előtte az oldalban. De én csak néző voltam, nem kugliztam. Akik sokat gyakorolták, azoknak elég jól ment.

 

- Szüreti felvonulásokon részt vett?

 

- Igen, ültem lovon én is.

 

- Hogy hívták a lovat?

 

- Mancinak, szép kis ló volt ám. Szép szüreti felvonulások voltak, szebbek, mint most. Meg volt rendesen szervezve, lovasok mindig voltak jócskán. Cigányok is voltak, akik ki voltak kenve cigánynak, kisbíró, bíró, bíróné. Aztán jöttünk és felmentünk a templom elejbe és elénekeltük a himnuszt és úgy mentünk tovább. Muzsikáltak is a menetben, cigányzenekar volt, kocsin ültek azok is.

 

- Hol volt a gyülekező?

 

- A Külső kocsma előtt.

 

- Mikor szokott lenni a felvonulás?

 

- Október közepén, mert akkor október 15. volt a szüretnek a kezdete. Akkorra érett meg igazából a szőlő. Nem úgy mint most, hogy szeptemberben megszedik. Az idén is korábban lesz, mert korán volt tavasz és két-három héttel előbbre van a fejlődés.  

 

- Hány éves korában nősült?

 

- 28 éves koromben, nem hamarkodtam el a nősülést. 1942. május 30-án, egy vasárnapi délután.

 

- Milyen lakodalma volt?

 

- Az esküvő Akaliban volt, mert oda tartozott Fölső Dörgicse. Az én feleségem az Fölső Dörgicsén lakott. Nem volt nagy lakodalom. Esküvő után szűk körben ott a lakásban megvolt.

 

Zene nem volt. Kocsival voltunk el oda, nekünk is volt lovunk, meg titőletek is jött kocsi. A Pista volt a kocsis. Még sötétedés előtt eljöttünk és akkor itt laktunk az öreg házban, mert ott volt egy üres kis szoba. Abban laktunk ahol a nagyapámék laktak. Igy aztán zajlott az élet, januárban meg megjött a behivó és menni kellett.

 

- Mikor vonult be katonának?

 

- 1943. januárjában Budafokra. A fronton nem voltam kint, ilyen légvédelmi századnál voltam. Ilyen megfigyelő, amilyen itt Tihanyban is volt. Morzét tanultam különben, és jobbára rádiós voltam. A frontra nem mentünk ki. Engem csak segédszolgálatra osztottak be, mert vízsérvem volt. Így úsztam meg a frontot, hogy nem vittek el. Ha kivisznek lehet, hogy én is fölbukfenceztem volna a Donnál. Az alakulattal még nyáron voltunk itt Tihanyban. Az iskolában voltunk elszállásolva. Ilyen megfigyelésen voltunk itt. Nekem szerencsém volt, mert távírász voltam, és csak úgy jártam be szolgálatba, amikor rám került a sor. Különben civilben dolgoztam itthol. Amikor szolgálatba kellett menni akkor fölöltöztem katonaruhába. A repülőket kellett figyelnünk, hogy hogy jönnek, mint jönnek és nekünk meg azt köllött továbitani. Nem volt nehéz munka. De már elfelejtettem a morzét is.

 

- Meddig voltak itt nyáron?

 

- Úgy két hónapot. Itt voltunk Marcaltőn, meg Malomsokon is, Pápától odébb is és onnét voltam itthol szabadságon. Nem is sokat köllött volna várni, mert akkor már jöttek az oroszok, de nem akartam én bujkálni, nehogy elkapjanak és így inkább visszamentem. De ha annyira itthol akartam volna maradni, akkor meg kellett volna reszkírozni. Csak nem lehetett tudni, hogy mikor érnek ide. De aztán hamarosan ideértek.      

 

- Hadifogságban volt?

 

- Két évet voltam 1945-ben estem fogságba. Pozsonypüspökiben. Pozsony alatt, közel volt Pozsonyhoz.

 

- Hogyan kerültek Pozsonypüspökibe?

 

- Hát mentünk volna kifele Németországba. Aztán csak éjjel mehettünk, mert nappal lebombáztak volna.

 

- Mivel mentek?

 

- Gyalog mentünk, gyalog egész Pozsonypüspökiig. Ott estünk fogságba. Az Entz Béla is ott esett fogságba, de őt aztán elvitték tolmácsnak. Majd kivittek bennünket Kijev és Moszkva közé egy faluba, ott dolgoztunk. 1947-ben szabadultam.

 

- Fekete vágások voltak idehaza az ötvenes években?

 

- Voltak, minden évben vágtunk, de egyszer sem kaptak el bennünket. Itthol volt a vágás is, meg a pörzsölés is. Voltak, akiket elvittek, mert elkapták őket, és aztán a bányánál dolgoztak. A disznóól ilyen nagy ajtós boltozatos tágas ól volt, aztán ott meg is tudtuk pörzsölni a disznót. Képzelheted, mennyi füstöt kellett ott nyelni, mire megpörzsöltük a disznót.

 

- Vásárra hová jártak?

 

- Balatonfüredre. Pécselyen is volt vásár, de az nem volt olyan jelentős.

 

- Fürödni szeretett-e?

 

- Ó, én nagyon szerettem fürödni! Gyerekkoromban, amikor fürödtem, akkor mindig sokat úsztam. Nem is lett volna fürdés, ha nem úszhatok. Jól tudtam úszni, annyira be szoktam úszni a Somos fürdőnél, ahol mentek el a személyhajók Földvárra. Ott mentek el mellettem. Amíg motorom volt, és amikor jöttem haza a hegybü, rendszeresen arra jöttem a Somosnak, aztán megfürödtem és jöttem haza.

 

- A lovakat is szokták úsztatni?

 

- Hogyne, nem ide, hanem a Diósba meg a Pusztatemplom után lehetett a lovakat úsztatni, meg mosni. Később a tóban is szoktuk őket füröszteni. Még mi is megfürödtünk a tóban, amikor csépötűnk itt a Dűlőn és porosak voltunk, akkor gyerünk be, megfürödtünk és úgy jöttünk haza.

 

- Legeltetetés volt?

 

- Az is volt, a nagyobb része csordára járt ki, de voltak aztán a növendék tinajok, azok nem jártak ki a csordára, azokat legeltettük. Apám nevelgette őket, aztán amikor már valamennyire megnőttek, akkor apám elhajtotta őket a vásárra.

 

- Tihanyban nem volt szeszfőzde?

 

- Nem volt különben, de a háború alatt főztek pálinkát itt is. Több helyen is csinálták így zugba. Ha nem is volt olyan jaj de nagyon jó, de pálinka volt. Csendőrök jobbára csak nyáron voltak, akkor volt három, négy is. Kakastollúak voltak, nagyobb elismerésük volt, mint ezeknek a mostaniaknak. Nagyon féltek tőlük, főleg a gyerekek. Amikor meglátták a kakastollakat akkor már iszkoltak  A föltámadási körmeneten sok vendég is szokott Pestről lejönni. Akkor le szokott jönni a parkoló mellett a körmönet, végig a fő úton és a református haranglábnál kanyarodott fel a templomnak, a fölső úton. A szertartások meg általában délelőtt voltak.

 

- Mikor került be az Egyházközség vezetőségébe?

 

- Amikor az apám kikerült onnét, akkor én kerültem be, mert az apám templomatya volt. Aztán engem is megválasztottak templomatyának. Én lettem az utódja. Év szerint nem tudom. Az édesapám 1973-ban halt meg, 87 éves volt, az is szép időt ért meg.

 

- Mikor bontották le az öreg házat?

 

- Amikor a Titóék építkeztek. A mi házunk ez gazdasági épület volt, istálló, pajta. Mi annak a helyére építettünk ezt a házat, az öreg ház akkor még megmaradt, mert elég nagy telek volt ám. Többen is fényképezték az öreg házat.

 

Nagyon szeretek kijárni a Présházhoz. Ott érzem magam a legjobban. Ott olvasom az újságot a pince előtt. A múltkor még el is aludtam ott. Az öreg Farkas Károly sem járt már ki öreg napjaira, csak itt a Hessz szélen sétált, pedig egész életében kijárt a pincéhez. Válogatós nem voltam sose, enni most is tudok. Inni is tudok, pálinkát is iszok mindennap, mert mindig van palinkám, saját termésű, saját főzés. Két éves pálinkám van, de még mindig van belőle jócskán. Füreden szoktuk kifőzetni. Törkölypálinka. Azt szeretem legjobban. Én mindenféle pálinkát megiszok. Ittam már szilva, barack, körte pálinkát, de ezt szeretem a legjobban, mert ennek a nyoma megmarad az ember szájában egy darabig. Azt mondják rá, hogy nyomjelzős pálinka.

 

- Fiatal korában mikor kezdtek el bort inni?

 

- Amikor már kimaradtunk az iskolából. Akkor már 12-13 éves korunkban kijártuk az iskolát, a hat elemit. Bora mindig volt akkor is az apámnak. Bort akkor is ihattunk egy keveset. Pálinka nem volt, édesapám nem szokott pálinkát főzetni. Az is csak a kocsmában, a vendéglőben ivott. Jobban már csak akkor lett pálinka, amikor én gazdálkodtam.

 

- Bort  mennyit szokott meginni legény korában?

 

- Attól függ, milyen munka volt. Eleinte nem, de később már naponta egy liter biztosan elfogyott. Most, hogy nem dolgozok, itthol vagyok, most megiszok másfél litert is egy nap, de csak kicsinyenként, szódával. Nincs munkája az embernek, aztán hát unalomból csak gyerünk egy-egy kis pohárral, megiszok. Október 8-án betöltöm a nyolvannyolcat. Busszal megyek ki a prősházhoz, mert már nehezen gyalogolok. Rossz a látásom és minden lépésem bizonytalan.

 

Régebben 20 perc alatt kint voltam, most már apróbbakat lépek. De úgy néz ki, ez már nem is lesz jobb. Ez úgy van, mint a szózatban: itt élned, halnod kell. A gyerekek mondták, hogy már ne motorozzak, de én mondtam: dehogy nem motorozok! Pedig bor nélkül ritkán ültem fel a motorra, amikor jöttem haza a Cserhegyből. De sose volt baj, pedig mindig volt bennem.

 

Arra, hogy hogy történt, hogy nekimentem annak a kocsinak, nem emlékszem. Hiába töröm a fejem. Pedig egy perc volt az egész, mert motorral nem kellett több, mint egy perc, hogy odaérjek. Hiába próbálok gondolkodni, hogy mi történhetett velem. Rosszul lettem, nem láttam, megszédültem, semmi nem jut eszembe. Nem tudom. Nyáron a nagy forgalomban, amikor jöttem haza déltájban ebédelni, lépésről lépésre az autók között jöttem, és nem lett semmi bajom. Most az unokám vizsgázik, az lesz az örököse a Yamaha motoromnak, a Dávid.

 

Este mindig hétre megyek a templomba, mert benne vagyok a Rózsafüzér társulatba is, és akkor elmondjuk a rózsafüzért.

 

- Hogyan alszik?  Jól?

 

 - Jól, pedig nem szedek altatót sem  

 

- Vannak régi fényképei?

 

- Nincs sok fényképem, nem szerettem, hogyha fényképeztek.