150 évvel ezelőtt.

 

Az 1853. évben

 

1.§ A ház eseményei

 

Apát nincs

 

Perjel: Rauch Szaniszló, egyúttal raktáros és számvevő

 

Alperjel: Fink Jusztin, egyúttal házgondnok és az éléskamrák felügyelője

 

Levéltáros: Filperger Rudolf, volt nagyszombati igazgató

 

Házi lelkiatya: Horváth Theodorik, egyúttal könyvtáros

 

A plébánia igazgatója: Híross Bernát

 

Káplán: Belák Ciprián

 

A közösségen kívül élnek, mint plébánosok

 

Zamárdi: Szécsényi Kristóf, a Rend szeniora

 

Endréd: Kiss Vencel

 

Kapoly: Vaszari Egyed

 

Aszófő: Schroth Róbert

 

Füred Savanyúvíz: Tihanyból látják el

 

 

 

A folyó év április hónapjában Vaszari Egyed, hogy elkerülje rosszindulatú kezek életveszélyes fenyegetését, eltávozott a kapolyi plébániáról, amelyet 11 éven át lelkesen és igazi lelkipásztori buzgósággal vezetett, és Tihanyba jött, hogy itt lakhasson. Az így megüresedett kapolyi egyház plébánosa főtisztelendő Rauch Szaniszló tihanyi perjel úr lett, aki önként ajánlkozott, mivel más személy nem volt. A perjeli teendőket a méltóságos Főapát Úr Fink Jusztin alperjel úrra bízta.

 

Ebben az évben augusztus 23-án elragadta tőlünk a halál Hoffer Ödönt, a soproni gimnázium tanárát, életének 33., szerzetesi életének 14., papságának 6. évében.

 

 

 

2. § Hivatalos levelek

 

A betegeskedő méltóságos Főapát Úr megbízásából főtisztelendő Petheő Damján titkár úr folyó év január 6-án átküldte a főtisztelendő és főmagasságú esztergomi Érseknek, az Ország Prímásának, mint a Magyar Királyságban lévő valamennyi szerzetesrend megbízott Apostoli Felügyelőjének köriratát. Ennek értelmében a méltóságos Főapát úr összességében és egyenként is minden testvért felszólít, hogy az előírt szent gyakorlatokat alkalmas időben, lehetőleg minél előbb, a közösségben végezzék el, és az elöljáró ezeknek elvégzési módjáról Őméltóságának minél előbb számoljon be.

 

Főtisztelendő Petheő Damján titkár úr január 17-i levelében pedig főtisztelendő Szaniszló perjel úrnak a kérdésére, miszerint a kolostorhoz tartozó plébániák vezetői a kolostorban élő testvérekkel együtt kötelesek-e a szent gyakorlatokat elvégezni, a méltóságos Főapát Úr nevében azt válaszolja, hogy a plébániák igazgató urai, amennyiben nem tudják őket helyettesíteni, minden évben, a mostaniban is, egymást követően nyolc napos lelkigyakorlatra a kolostorba jöjjenek.

 

Főtisztelendő Rosenberg Honor szent-mártoni perjel őr folyó év január 18-án kelt hivatalos levelében a méltóságos Főapát Úr megbízásából a következőket rendeli el:

 

1. A főtisztelendő Perjel Úr a plébánia-igazgató úr társaságában keresse fel a zamárdi plébánia igazgató urát, és közölje vele a méltóságos Főapát Úr rendelkezését, miszerint a zamárdi templom pénztárát késlekedés nélkül hozza rendbe, egyébként megbízatását mindaddig vissza kell vonni, amíg a pénztár teljes egészében nem lesz rendben.

 

2.  A plébániák vezetőinek tiltsák meg, hogy a plébánia pénztárából kölcsönbe pénzt vegyenek fel.

 

3. A templomok pénzállományából kamatoztatásra csak megbízható személyeknek adjanak. A továbbiakban Őméltósága nagyon megdicséri azokat a plébános urakat, akik a templomok számadását pontosan vezették, és őket arra buzdítja, hogy ennek a feladatuknak a jövőben is szentül tegyenek eleget.

 

4. A plébánia-igazgató úrral és az urasági ügyvéd úrral tudatják, hogy a Szabó Pál ügyében hozott döntés végrehajtását sürgessék (a perben János néven szerepel): Őméltósága tudni akarja, hogy a tekintetes ügyvéd úr a legújabb intézkedésekkel egyetértően hajlandó-e magát vizsgálatnak alávetni.

 

Főtisztelendő Rauch Szaniszló, a tisztelendő tihanyi konvent perjele folyó év január 25-én kelt levelében Szabó Dávid apátsági ügyvéd úrnak modortalanságát, arcátlanságát és vakmerőségét, amivel őt illette, Őméltóságával ismerteti.

 

A méltóságos Főapát Úr folyó év február 18-án úgy rendelkezett, hogy a hivatalából elmozdított Szabó Dávid apátsági ügyvéd urat, aki most már helyteleníti a tettét, és neki emberséget, tiszteletet, hűséget, ragaszkodást ígér, a főtisztelendő Perjel urat nyilvánosan megköveti, így a tisztelendő konventtel kibékült, hivatalába visszahelyezi. Egyben úgy intézkedik, hogy az ügyvédi levéltárat a kolostorban őrizzék, és a visszatérő esetekben az iratokat neki adják ki.

 

Főtisztelendő Banovics Szulpic, a tisztelendő bakonybéli konvent perjele folyó év március 22-én átküldi a méltóságos Főapát Úr 28. számú levelét, hozzácsatolva Őméltóságának a Császár Fenségéhez intézett alattvalói hódoló iratát, azzal az utasítással, hogy azokat olvassák föl a konventben és helyezzék el a házi levéltárban.

 

 

 

3. § A tudományok oktatóival kapcsolatos események

 

A nagyon híres Ruzicska Nepomuk urat, a mi nagyrabecsült testvérünket, a világi tudományok, a filozófia, a teológia doktorát Pannónia Szent Hegyén az egyháztörténelem és a kánoni jog előadóját, az egyházmegyei szentszék ülnökét, kötelékvédőt, a Királyi Pesti Tudományegyetem Teológiai Karának tagját Legkegyelmesebb Őfelsége ugyanarra az egyetemre a semita nyelvek és a kánoni jog professzorának nevezte ki folyó év június havában.

 

 

 

4. § Az apátsági templom eseményei

 

Folyó év február 27-én, vagyis nagyböjt 3. vasárnapján templomunkban a Legszentebb Szentség kitételével ünnepélyes Te Deum volt, hálaadásul azért, hogy  a Magasságbeli kegyessége megmentette a legfölségesebb Császárt és Királyt a véres gyilkosságtól, és a haza ugyanazon fejedelmének üdvéért és sértetlenségéért a legbuzgóbb imák áradtak.

 

Ebben az évben ősszel a templom tetőzetének egész északi oldala nem kis költséggel megújíttatott.

 

 

 

5.§ Az egész Rendet érintő események

 

Miután a Főmonostor orvosa, Adler József, aki a nyári hónapokban a füredi Savanyúvízen is rendszeresen tevékenykedett, eltávozott az élők sorából, Őméltósága a Savanyúvíz orvosává a tekintetes Orzovenszky Károlyt nevezte ki. Ő sokat fáradozott azért, hogy a Savanyúvíz jó hírét megőrizze és még növelje. Úgy gondolta, hogy a már meglévő fürdők számét gőz- és savas fürdőkkel kell növelni. Ezeknek meglehetősen költséges megvalósítása, mivel csupán a gőzfürdő megvalósítása készpénzben való fizetéssel több, mint 9.000,- forintot emésztett fel, május hónapban elkezdődött, és mindkét fürdő, ti. a gőz- és a savas, június 15-ére készen volt, és a közönség már igénybe is vehette.

 

 

 

6. § Az egyházmegye és a magyar egyház eseményei

 

A legkegyelmesebb Császári és Királyi Fenség legfönségesebb döntésével a múlt év december 15-én jóváhagyni kegyes volt, hogy Nagyszombatban a Jézus Társasága számára újoncház létesüljön. Ennek a legmagasságosabb döntésnek következtében a Jézus Társasága, mely régebben a magyar egyháznak és a hazának annyi érdemet szerzett, 80 éves száműzetés után nagyszombatba visszatelepítve Szcitovszky János főmagasságú bíboros hercegprímás által folyó év május 22-én ünnepélyesen beiktatást nyárt, és a trinitáriusok templomát átadták nekik.

 

A legkegyelmesebb Császári és Királyi Helytartótanács folyó év március 11-i közlésében a Legkegyelmesebb Fenség magasságos döntését olvashatjuk, amelynek értelmében a templomok kegyurai a gondozott javadalom elnyerése céljából csak olyan papokat jelölhetnek, akik az előírt pályázati vizsgát jó eredménnyel teljesítették.

 

 

 

7. § A helység és a megye eseményei

 

Ebben az évben olyan mennyiségű bor termett, hogy a tároló edények nem voltak elegendőek, és ezek hiányában sokan szinte ingyen vagy egészen olcsón eladni kényszerültek.

 

 

 

8. § Országos események

 

Folyó év február 18-án egy bizonyos elvetemült Lébényi nevű szabósegéd orgyilkos kezei által szörnyű gaztett történt Bécsben Őfelsége Ferenc József legkegyelmesebb császári és királyi személye ellen. Az Isteni Gondviselés azonban, megtörve a halálos szúrású támadást, a legkegyelmesebb Császárt az egészen közeli erőszakos halál torkából csodálatos módon kiragadta.

 

Az Ország Szent Koronáját, amely 1849 nyugtalan időszakában a budai királyi várból eltűnt, a pártfogó isteni kegyesség révén, a Boldogságos Szűz Mária születésnapján, akinek támogató oltalmába ajánlotta magát, koronáját, és országát Szent István első királyunk, megtalálták. Ferenc József legkegyelmesebb császári fenség és apostoli király legkegyelmesebben úgy rendelkezett, hogy ezt és a többi Országékszert a budai Királyi Vár ősi helyiségében őrizzék.