A IV. Károly Kálvária

A IV. Károly Kálvária
 
Károly király magyarországi utolsó napjait Tihanyban töltötte, 1921 október 26-ától október 31-ig. Innen Madeira szigetére száműzték, ahol 1922. Április 1-jén meghalt.
A IV. Károly Tihanyi Országos Emlékbizottság kezdeményezésére és szervezésében valósult meg a tihanyi kálvária.
A Kálvária építésének pénzügyi feltételeit a vármegyék biztosították. Az önálló vagy összevont vármegyék 1-1 stáció felállítását vállalták, mind a régi 63 vármegye nevében. Minden stációra felvésték az adományozó összevont vagy önálló vármegyék nevét, milyen számú vármegyei határozat alapján történt a költségekhez való hozzájárulás. Az adományozó vármegyék címerét dombormű alakjában minden stációra felvésték.
A Kálvária építésének célja az volt, hogy miként Jézus Krisztus végigment a szenvedésteli keresztúton a Golgotára, ahol ellenségei keresztre feszítették, de harmadnapra föltámadt, úgy a keresztút stációi szimbolizálják Magyarország sorsát, keresztre feszítését, a király tragikus sorsát.
A Kálvária felszentelése 1927. Augusztus 15-én történt, országos ünnepség keretében. Rott Nándor veszprémi püspök végezte a felszentelést.
1950-ig, amíg meg nem tiltották, a keresztúti ájtatosságot nagyhéten a kálváriánál végezték.
1960 február 21-én kapja az akkori tihanyi bencés plébános, Vass Sándor Alberik a levelet, amelyben a veszprémi apostoli kormányzó hozzájárulása olvasható a kálvária lebontásához, mivel Veszprém megye “15 éves felszabadulását emlékmű felállításával óhajtja megünnepelni… Tekintve, hogy Tihanyba tervezik az emlékművet, a magam részéről helyeslem és támogatom azt az elgondolást, hogy a volt Károly király kálvária helyén állítsák fel. Dr. Klempa Sándor sk. Apostoli kormányzó”.
“1960. Május 3.

… Zetort fogtak a stációk elé, amelyeket kötéllel a traktorhoz kötöttek, s meghúzatva ledöntötték őket… A látványmegrendítő volt, a falu sírt.
1960. Május 14.

Az autódaru leszedte, a csapoknál kitördelte a három keresztet. … Május 21. … Vasfűrésszel lefűrészelték a három korpuszt, és teherautó hozta be őket a plébánia folyosójára.
1960. Május 24.

Kijött a kálváriára egy autódaru, és megkezdték elszállítani a kőkereszteket, a stációköveket.

1960. Május 26:

A teherautók Veszprém irányában elhordták a keresztek kőanyagát, a kálvária helyéről minden eltűnt, semmi sem maradt ott, csak a keresztek mögött álló kőhalmok. A tihanyi kálváriának consummatum est. Bevégeztetett.”


Dr. Mail József, a tihanyi plébános 1988-ban elvi engedélyt kért a Veszprém megyei egyházügyi titkártól. A válasz: “A kálvária visszaállításának elvi akadálya nincs.”
Március 28-án megtörtént a kálvária új alapkő-letétele.
Tihany község Önkormányzata és a Tihanyi Bencés Apátság létrehozta a IV. Károly Kálvária Alapítványt, amelynek célja, hogy a lerombolt kálváriát helyreállítsák.
Klempa Sándor apostoli kormányzó a lerombolt kálvária korpuszait Zalaszentgrótra vitette, majd onnan Sümegre vitték őket, ahol a temetőben felállították. A stációképek Veszprémbe kerültek, a Szent Margit Templomba. Az Alapítvány pénzén elkészíttették az új stációképeket a Szent Margit templom számára, s a régi stációképek bármikor visszahozhatók Tihanyba.

A teendők:
El kell készíteni a terveket az újjáépítéshez, s azokat a hatóságokkal jóvá kell hagyatni.
A jóváhagyott tervek birtokában elkészíttethető a Kálvária építménye, fel lehet állítani a kereszteket, amelyekre fel kell majd erősíteni a korpuszokat. A sümegi temetőből a sümegiek hozzájárulásával elhozhatjuk a korpuszokat, ha elkészíttetjük azok hű másolatait, amelyek Sümegen az eredeti korpuszok helyére kerülnek majd.

* * *

A IV. Károly Kálvária újjáépítésének történetéhez

Részlet Ráday Mihály: Unokáink sem fogják látni c. írásából
(Magyar Nemzet 1990. aug.13. 4.o.)
“Az 1989. júliusi adásban számoltam be először a tihanyi kálvária sorsáról. Most Kováts Jenőtől – aki Debrecenből figyeli az eseményeket – újabb levelet kaptam. Ebből idézek:
Úgy látom, elérkezett az ideje egy országos összefogásnak a kálvária újbóli felállításáért – Nagy-Magyarország címerei nélkül. 1957 nyarán jártam Tihanyban, s a kálváriáról fényképet készítettem, mely a Tihanyi-félsziget idegenforgalmi, táji szépségét jelentette. 1960 (!) április 22-től május 19-ig bonyolódott le a kálvária szégyenteljes lebontása, Stolcz Gusztávné, az akkori tihanyi tanácselnöknő jóváhagyásával. 1986. május 2-án ismét jártam Tihanyban, s láttam a szörnyűséget, hogy e remek kálvária már nincs.

Autóbuszon hazafelé utazva, egy fiatalember mondta, hogy a három kereszt a sümegi temetőben van. Erre én másnap leutaztam Sümegre, Békeffí László plébános úr mondotta, hogy a keresztek a sümegi róm. kat. temetőben vannak. a temetőben ráismertem a tihanyi keresztekre, melyeket új stációsor díszített. Májusban a Mai Nap-ban olvastam Kő András cikkét, mely szerint Stolcz Gusztávné a következőket mondotta: Nagy-Magyarország címerei a stációkon az irredentizmusnak a jelképei! – Ha már a reliefeket leszedték, s a veszprémi Margit-templomban elhelyezték, a további rombolásnak nem volt semmi értelme! Stolcz Gusztávné gyalázatos módon mégis helybenhagyta a stációk összetörését, s a keresztek elszállítását. Az egész kálváriát meg kellett volna hagyni, idegenforgalmi büszkeségünket.!
Szerintem – ismerve a helyszínt – mindenképpen indokolt a keresztek visszaállítása Tihanyban a Kálvária-dombra.”

Vass Alberik volt tihanyi bencés plébános Márton Antal hárskúti plébánosnak írt, 1989. február 15-én kelt leveléből :
“A köveket nem a lakosok hordták el emlékbe vagy építkezéshez – ennél sokkal jobban tisztelték! -, hanem a Megyei Tanács annak ellenére, hogy az Egyházhatósággal megegyezett, hogy a bontásanyag az egyházé lesz és elhelyezéséről az egyházközségnek kell gondoskodni. Mégis, mire észrevettük, senkinek se szólva, jöttek Veszprémből a járművek s elszállítottak mindent. Még az egyházhatóságot sem értesítették. Én mentem be panaszt tenni, de az egyházhatóság semmit sem tudott orvosolni. Hová vitték? Én tudom az utolsó darab helyét is. Ha szakítasz rá időt, elmegyek veled s megmutatok mindent, hol található. Fel is térképezheted a helyeket! ()
Én csináltam fényképeket a Kálváriáról a “Historia domus” számára, a Községi Tanács feljelentett a Megyei Tanácsnál s az egyházi előadó beidézett s a felvételeket elkobozta. A helybeliek közül két férfi szőlőkaróval nekiment a stációképeket kiszedni akaró és a megyétől kiküldött kovácsnak, ki elmenekült és csak rendőri védelemmel tudta feladatát megtenni.
A nép sírt, mikor darukkal a kereszteket kitördelték. Imádkozni jártak oda éjjel is. Nappal nem mertek s a kálváriára hordták a virágot. A néppel sírtunk mi is, papok, meg a kis óvodások. Az ő folyosójukra hordták be a reliefeket s könnyezve mindig azt kérdezték, hogy miért bántják a szegény Jézuskát? Annyira hatott rájuk a dolog, hogy az óvónénik közbenjárására a helyi Tanács elhordatta a Tanács szeneskamrájába, mintha máshol nem akadt volna hely. Onnan vitettem fel lakásomba a folyosóra. Vajon mit tehettünk volna akkora ellenséges indulat mellett?
Először a keresztek is nálam voltak a folyosón. Onnan Klempa úr a zalaszentgróti temetőbe vitette őket, hol a fűbe leszórtan feküdtek hónapokon át, s mivel igen sokszor tiszteletlenséggel illették őket, a végén elvitték Sümegre. Nem oda valók. Közel sem mutatnak akkora maestozitást, mint Tihanyban. A hely ott nem megfelelő nekik. Azok Tihanyba, a félsziget vulkanikus csúcsaira, hegyoldalaira valók, mert odaméretezték és odaszabták. Sümegen a kereszt száraiból le kellett faragni s a gyönyörű alakok úgy festenek, mint akiket összetöpörítettek. Vissza velük Tihanyba. Az emlékműből sem lett a Kálvária helyén semmi. Csak a hely kiabál, mutatva azt az abominatio desolationis-t, amit a rombolással csináltak.”

Martonné Szilas Katalin építész Dióssy László veszprémi polgármesterhez írt,
1992. március 31-én kelt leveléből:
“Mint ahogy ezt már szóban is említettem Önnek, az Óváros tér átépítése miatt elbontásra váró támfal, – amely a volt Várkapu eszpresszó előtt még áll – különös figyelmet érdemel. A tihanyi kálvária 1960-ban történt elbontását figyelemmel kísérő szemtanuk elbeszélése és a saját kutatásaim alapján valószínűnek tartom, hogy az említett két rétegű támfal Óváros tér felőli oldalén lévő 7 db másodlagosan beépített kőtömb a tihanyi kálváriából származik. A tömböket hitelt érdemlően csak igen gondos kibontás után lehetne azonosítani. Biztosan tudomása van arról, hogy Tihany község szeretné visszaállítani a kálváriát, ezért különös jelentősége lenne annak, ha – amennyiben feltételezésem igaznak bizonyul – az újjáépített kálváriára az eredeti stációk közül is visszakerülhetne néhány.”

Dr. Mail József plébános úr idejében már megszületett a Kálvária újjáépítésének terve. Ő 1988-ban levelet írt a Veszprém megyei egyházügyi titkárnak. A válasz: “A kálvária visszaállításának elvi akadálya nincs. A további engedélyeket kérem szerezze be.”

Pászthory Valter OSB plébános kezdeményezésére a Tihanyi Bencés Apátság és Tihany Község Önkormányzata Kántás Vince polgármester vezetésével 1991. április 16-án létrehozta a IV. Károly Kálvária Alapítványt.  Számla száma: 11748069-20059178
Dr. Szendy József veszprémi püspök úr Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke jelenlétében 1992. március 28-án ünnepélyesen elhelyezte az újjáépítendő kálvária alapkövét.

 
Dr. Entz Béla elnök vezetésével az Alapítvány kuratóriuma (Gyürü Géza érseki helynök, Dr. Detreházy Károly, Punk Ferenc, Komáromi Sándor, Dr.Korzenszky Richárd OSB) 1998. február 8-án megbízást adott Pálánikás P. György építésznek az újjáépítési tervek elkészítésére. Tihany Község Önkormányzatának megbízásából Ács Attila műszaki ellenőrként segítette a munkát, a Tihanyi Bencés Apátság megbízásából Farkas Imre bonyolította le új stációoszlopok elkészítését és felállítását, valamint az ideiglenesen elhelyezett három fakereszt ácsolását és fölállítását. A stáció-oszlopok Marko János sírkőkészítő mester munkája. Dr. Zsoldos Zoltán falugondnok vezetésével a gondnokság munkatársai rendezték a terepet, megtisztították a növényzetet s közreműködtek az újjáépülő tihanyi kálvária kialakításában. Munkával támogatták az újjáépítést: Varró János erdész, a Balatonfelvidéki Erdőgazdaság (Keszthely), Slemmer István gatteros (Balatonakali), Geiszler Imre ács (Balatonfüred), Rákos István ács (Tihany), Kutas Árpád vállalkozó (Balatonfüred), Kimmer József kőműves (Tihany), Németh László kőműves (Tihany), Szabó Péter (Tihany). Segítette a munkát Németh Katalin és Deli Sándor (az Országos Műemlékvédelmi Hivatal felügyelői). – A IV. Károly Kálvária Alapítvány könyvelését az apátság megbízásából Farkas Imréné végezte.
2000. október 15-én, vasárnap délután 3 órakor Gyürü Géza pápa prelátus, érseki helynök, a IV. Károly Kálvária Alapítvány kuratóriumának tagja vezetésével imádkoztak az egybegyűltek a Kálváriánál, s adtak Hálát az Istennek mindazért, ami elkészülhetett, s kérték az Isten áldását a folytatásra. Dr. Entz Béla, a Kuratórium elnöke beszédében fölidézte a múltat és méltatta az esemény jelentőségét. Dr. Korzenszky Richárd perjel figyelmeztetett: legyen az újjáépülő Kálvária a község összefogásának és békességének jelképe


A IV. Károly Kálvária alapítvány támogatói

 

Print Friendly

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.